Április
26péntek
27szombat
28vasárnap
29hétfő
30kedd
01szerda
02csütörtök
03péntek
04szombat
05vasárnap
06hétfő
07kedd
08szerda
09csütörtök
10péntek
11szombat
12vasárnap
13hétfő
14kedd
15szerda
16csütörtök
17péntek
18szombat
19vasárnap
20hétfő
21kedd
22szerda
23csütörtök
24péntek
25szombat
26vasárnap
27hétfő
28kedd
29szerda
30csütörtök
31péntek
Blog
2020.04.24.
Migránsok ideje
A Törésvonalak kiállításon volt látható: Molnár Farkas (1897-1945): A Krónika címlapja
A Krónika folyóirat 1920. május 1-i számának címlapja
A Pécsi Művészkör megalakulásával egy időben, 1920 decemberében nyílt genfi Exposition Internationale d’ Art Moderne rendezvényen a pécsi kör két, német nevet viselő tagja, Hugo Johan és Heinrich Stefan a jugoszláv nemzeti szekcióban szerepelt. Ezen, a kortárs egyetemes művészet színe-javát (Archipenkót, Boccionit, Braque-ot, Deraint, Klee-t, Kokoschkát, Modiglianit, Picassót és másokat) felvonultató nemzetközi kiállításon a „hivatalos” Magyarország nem képviseltette magát. A kiállítás szervezői – ki tudja, milyen alapon – mégis létrehoztak egy kizárólag emigránsokból álló, nem hivatalos magyar szekciót, Huszár Vilmos, Miklós Gusztáv és Simon György János részvételével.
A fenti epizód jól mutatja, hogy a „Törésvonalak” kiállítás-sorozat eredeti címe (Rozlomená doba/Years of Disarray, azaz a zűrzavar évei) milyen érzékletesen jelölte meg az első világháború utáni években zajló átalakulások lényegét. Az antant diktálta békekötések által átrajzolt Közép-Európa térkép, a nem kis részben ennek betudható emigrációs lélekállapot megnövelte a térségben az egyéni és kollektív identitások kérdésének – kérdésessé válásának – jelentőségét. A szétesett monarchia romjain kialakuló új határok szeparatisztikus és föderalista tendenciák (vö. Csehszlovákia illetve a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságból születő Jugoszlávia) egyidejűségében jöttek létre. Sajátos, változó értelmet nyert külföld és belföld fogalma, s ebben a képlékeny helyzetben fölértékelődött az állandóságot képviselő, integritásukat őrző városok identitásképző és identitást megtartó ereje. Akkor is, ha a város hovatartozását többszörösen is megkérdőjelezte a történelem, amelynek sodrában 1918 novembere és 1921 augusztusa között Pécs és egész Dél-Baranya kikerült a magyar kormányzat fennhatósága alól, s a határok végleges rendezéséig Dél-Bácskával együtt a kisantant égisze alatt bevonuló szerb csapatok megszállása alatt állt. Akkor is, ha épp ez az átmeneti pozíció tette azt – az utódállamokhoz került jelentősebb magyar városok némelyikéhez hasonlóan – a tanácsköztársaságot követő hatalomváltás miatt a fővárosból kivonulni, „emigrálni” kényszerülő avantgárd művészek és irodalmárok egyik menedékévé. Ez magyarázza a tényt, hogy Kassák budapesti köre és a pécsi aktivista szerveződések között bízvást genetikusnak tekinthető kapcsolat állt fönn. Ennek a „szatellit-aktivizmusnak” az 1920 című, mindössze egy számot megért aktivista röpirat, az 1920 decemberében Dobrovics Péter, a szerb-sváb-magyar többes identitású, egykor Kassák köréhez tartozó festőművész (és politikai kalandor) által alapított és elnökölt Pécsi Művészkör, valamint az ennek rendszeres publicitást biztosító Krónika folyóirat voltak a fórumai. Az 1920 októberében induló „szépirodalmi, művészeti és kritikai” kétheti lapot jórészt Budapestről érkező „emigránsok” adták ki és szerkesztették, s 1921 júniusáig tartó, tizenhét számot megérő rövid működése során rendszeresen publikáltak benne a MA egykori budapesti körének tagjai. (Azok, akik nem követték Bécsbe Kassákot.)
A lapnak Kondor (Regős) László mellett az a Csuka Zoltán is szerkesztője volt, aki a baranyai asylum megszűnte után, 1922-ben Újvidéken (Novi Sadon) alapítja meg ÚT címmel a Krónika folytatásának szánt folyóiratot, melynek 1923. áprilisi számában jelenik meg magyarul az időközben a weimari Bauhausba távozott Molnár Farkas szervezte nemzetközi művészcsoport K.U.R.I manifesztuma. Mindkét lap borítóját a képzőművészeti és építészeti tanulmányokat egyaránt folytató Molnár tervezi, s a két címlap összevetése híven dokumentálja azt a fordulatot, amit a változó terekben és felgyorsult időben megtett utak hívnak létre a tervező grafikusként is mindvégig aktív építész művészetfelfogásában.
Ismeretlen fényképész: Molnár Farkas sokác népviseletben, 1920 körül
Magántulajdon
Nyilvánvaló, hogy a több szempontból is periférikus helyzetű Pécsi Művészkör, amelynek 1921. márciusi „expresszionista” kiállításán a későbbi pécsi Bauhäuslerek (Molnár mellett Johan Hugó, Stefán Henrik és Weininger Andor) mutatkoznak be, „késésben” van a MA bécsi köréhez, annak ekkor leginkább Bortnyik és az épp ez idő tájt képzőművésszé avanzsáló Kassák meghatározta vizuális arculatához képest.
Ám a lap pozicionálásánál, az egymásnak feszülő nacionalizmusok között és fölött szövődő internacionalista hálózatban elfoglalt helyénél most fontosabb számunkra maga a címlap, mint vizuális művészeti teljesítmény. Az art nouveau/szecesszió idején érzékelhetővé, a klasszikus avantgárdban pedig magától értetődővé vált, hogy a művészeti folyóiratok külső megjelenése (grafikai, tipográfiai képe) képzőművészeti produktum, ami olykor egyértelműbben és közérthetőbben juttatja kifejezésre a lap profilját, mint az abban kinyomtatott szövegek. Azaz a címlap embléma, akkor is, ha képe állandó, és akkor is, ha a „magas” művészet körébe tartozó műalkotások számonként változó reprodukciói töltik ki a kompozíció tükrét.
A korszakkal foglalkozó művészettörténeti irodalom visszatérő kérdése az árkádikus tradíció s az abból levezethető eszményi aktábrázolás kitartó jelenléte az avantgárd ikonográfiai-tematikus készletében. Különös, hogy a téma elméletileg is foglalkoztatta a Művészkör írói vénával megáldott festő tagjait. Dobrovics a tízes években egy cikkében az Ingres-Cézanne vonulat hangsúlyozásával támasztotta alá saját manierisztikus aktkompozícióit, pártfogoltja, Molnár Farkas pedig épp a Krónika első számában szentelt emelkedett hangú passzusokat a „korszerű”, az impresszionizmuson túllépő aktábrázolásnak. Mindketten feloldani igyekeztek az akkor még leginkább kuboexpresszív stílusigazodást jelentő avantgárd pozíció és a neoklasszicizáló képletekben feléledő hagyomány közötti dichotómiát. Molnár grafikai oeuvre-jének további alakulása is tükrözi az idősíkok egymásra csúszását, hagyomány és lelemény hosszantartó súrlódását. 1923-ban, Weimarban készült karcainak főszereplője az apollói ifjú (aki hol gépemberben, hol „lakógépben”, hol repülő alkalmatosságban keres partnert Árkádiából Utópiába vezető útjához), de ugyanebben az évben, a bécsi MÁ-ban a képi elvonatkoztatás különböző fokán álló képarchitektúrái is megjelennek, linómetszet technikával reprodukálva.
A Krónika címlapját díszítő krónikaíró (vagy inkább rajzoló?) ülő férfiaktja is egy linómetszet sokszorosítása. A technika, a modor és a szimbolika is hasonló, mint az ugyanekkor, 1920 körül készített Ex-librisein. Ezek egyikének és a műegyetemi periodika, a Megfagyott muzsikus 1920-as számának egyéni betűformája és tipográfiai megoldása egyértelművé teszi, hogy nemcsak az emblematikus alak rajza, hanem a borító oldal teljes terve is Molnár keze munkája. Ebben az eklektikus layout-ban a magyar szecessziós könyvművészet hagyománya éppúgy jelen van (ahogy azt Bakos Katalin árnyalt elemzéséből tudjuk), mint Kassák első lapja, az A Tett aktos címlapjának emblematikus öröksége és a fiatal pécsi „expresszívek” jól beazonosítható csoportstílusának formai kánonja.
Az a lépő férfiakt viszont, akinek képe 1923 körül az újvidéki ÚT számára készített plakátterven jelenik meg, az expresszionizmustól a konstruktivizmus irányába végrehajtott általános fordulat dokumentuma. És így válik történelmi dokumentummá a Krónika II. évfolyam 9. számának borítóján szereplő közérdekű információ is: „Ára 12 korona. Jugoszláviában 8 korona. (2 dinár.)”
Várkonyi György
Kiállítások
2023.12.14. - 2024.05.19.
Formák és transzparenciák
Bemutatható-e a magyar üvegművesség négyszáz esztendeje alig több mint százötven üvegtárgyon keresztül? Természetesen nem, de a JPM Zsolnay Múzeumban látható kiállításunk betekintést enged ebbe a világba.
Kiállítások
2023.12.08. - 2024.07.31.
Karszt-barlang-kutatás – Rónaki László barlangász emlékkiállítás
Rónaki László barlangkutató hagyatéka 2021-ben került a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztály gyűjteményébe. Ez az anyag kínálta az alapot a kiállításhoz, valamint a barlangok természetvédelmi jelentősége.