A népszokások zöldágától a döntéshozók zöldasztaláig

Bálizs Beáta

Janus Pannonius Múzeum, Néprajzi Osztály

PTE TKI Néprajz – Kulturális Antropológus Tanszék

DOI: https://doi.org/10.62148/JPME.2024.11

Kulcsszavak: tavaszi és lakodalmi szokások, ünnepi dekoráció, királylátogatás, fehér ruhás szüzek, cserépkályha, ládák, céhkancsó, posztóval vont bútor

Absztrakt:

Jelen tanulmány arra igyekszik rávilágítani, hogy a zöld szín a 18-19. század folyamán széles körben jelen volt: 1.) az (ünnepi alkalmak, tiszteletadások esztétikai élményét fokozó és/vagy az archaikus „zöld ág” összetett hagyományaiban gyökerező) élő növényi dekorációkban; 2.) a lakásbelső látványát meghatározó funkcionális eszközök jellemző színeként (cserépkályha) vagy 3.) bútorokon. Ezen felül 4.) egy közösségileg nagyra becsült edénytípus (céhkorsó, úrvacsorai kancsó stb.), illetve egy, a hivatalos döntések meghozásánál használt tárgy borítása (posztós tárgyaló/íróasztal) szintén zöld volt. A 19. század elejétől – bizonyos rangos eseményeken – a zöld ágak és a fehér ruhás hajadonok együttes látványa révén a fehér-zöld színpár is jelentőségre tett szert. A zöld ágak, a zöld kancsók, a „zöldasztalok” használata vélhetően mind abba az irányba hatott, hogy ez a szín összefonódjék az ünnepélyesség, az alkalmiság és a kivételesség esztétikai-szimbolikai értékeivel. Nem tartható tehát puszta véletlennek, hogy a zöld (főleg 1848 után) széles körben elfogadott lett, mint magyar szín.

Letöltés

Hogyan kell idézni: Bálizs, B. (2024): A népszokások zöldágától a döntéshozók zöldasztaláig A magyar trikolór harmadik színe a 18–19. századi tárgyi kultúrában. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 57, 229–278.