Mi maradt hátra?

A mohácsi csatatér kutatása szempontjából több oknál fogva is fontosak a távolsági fegyverek. Egyrészt a fémkeresős terepbejárások leggyakrabban talált fegyverleletei puska- és ágyúlövedékek valamint nyílhegyek, ami magyarázható azzal is, hogy más fegyverrel szemben ezek nem képeztek nagyobb értéket, így sem a csatát követően, sem a későbbi időben nem foglalkoztak az összegyűjtésükkel. Ez több szempontból is szerencsés, azonban rögtön hozzá kell tennünk, hogy a talált lövedékek keltezhetősége jóval nagyobb időt fed le, mint a 16.század első fele.

A lövedékméretek és technológiák egy korai, ám még a 16. század elején is szóba jöhető válfaját képzik a 20-40 mm közötti vasgolyók, amelyek jellemzően a hón alá fogott, elsütőszerkezet nélküli, vagy a vállhoz támasztható, Z-alakú elsütőkaros, kanócos puskákkal hozhatók összefüggésbe.

A 14. századi szórványos említéseket követően a 15. században egyre gyakrabban találkozhatunk e fegyverekkel, amelyek városi számadáskönyvekben, várinventáriumokban vagy épp csataleírásokban egyaránt szerepelnek. A 16. század folyamán még számolhatunk a szakállas puskák jelenlétével is, amelyeknél a csövön egy beakasztható vasnyúlvány segítette a fegyver biztosabb tartását, gátolva a lövés során jelentkező "visszarúgást". A fentebb látható lövedék mintegy 39 mm-es átmérője már nagy eséllyel állványos puskahasználatra utal.

Mindemellett a mohácsi csata időszakára keltezhető lövedékek nem csupán a fenti méretekkel és alapanyaggal fordulnak elő. Reményeink szerint a korszakolt technológiáknak megfeleltetett puskagolyók előkerüléséből nyert szóródási kép a csata lokalizálásában is támpontot jelent.

A lövedékekkel kapcsolatos bővebb információk egy készülő tanulmányban kerülnek közlésre.

forrás: https://mohacs.blog.hu/2019/03/21/mi_maradt_hatra