Óriáscápák hagyták itt a fogukat!

Év Ősmaradványa, 2020.

Az óriásfogú őscápa, vagy más néven megalodon (Carcharocles megalodon) a középső-miocéntól a pliocén végéig élt. Gyakran megtalált fosszíliáit a régi emberek megkövesedett sárkány- vagy kígyónyelvnek gondolták. A faj neve azt jelenti: „hatalmas fog”. Az állat minden későbbi rekonstrukciója a fogleletekből indul ki, mivel a cápák porcos váza csak különleges körülmények között képes a fosszilizálódásra. A fogakon kívül csak néhány alkalommal találtak csigolyamaradványokat, ezek egyik legjelentősebbike az 1926-ban Belgiumban talált leletanyag. A hiányos leletek alapján az állat külalakjáról és életmódjáról alkotott elméletek többsége (mint sok más kihalt faj esetében) nem bizonyított tény, hanem tudományos hipotézis, azaz a ma élő rokon fajok ismerete alapján levont következtetés.

A paleontológusok körében többféle elmélet létezik a megalodon származásáról és rokonságáról: egyes tudósok szerint a nagy fehér cápával, mások szerint a makócápával áll közelebbi rokonságban a ma élő fajok közül. Valószínűsíthető, hogy a megalodon a valaha élt legnagyobb ragadozó gerinces állat volt. Fogának hosszúsága akár a 18 centimétert is elérheti. Az állat fogmérete alapján feltételezett testhossza kb. 15–20 méter, azaz háromszor akkora lehetett, mint a ma élő nagy fehér cápa. E jelenkori, feltételezett rokonának táplálkozási szokásaiból következtetnek arra, hogy a megalodon kb. a testsúlya ötvened részének megfelelő táplálékot fogyasztott el naponta, így akár kisebb bálnákat, valamint ősi fókákat és tengeri teheneket zsákmányolhatott. Mivel állkapcsa gyengén ízesült, száját hatalmasra tudta kinyitni.

A megalodon kihalását elsősorban a tengerek pliocén végi lehűlésével és vízszintjük csökkenésével magyarázzák, de egyedszámának csökkenéséhez sokak szerint a táplálékállatok egy részének kihalása is hozzájárulhatott. Hazánkban a középső-miocén bádeni tenger üledékrétegeiből, vagy azok áthalmozott anyagából kerülnek elő fogleletei. A szarmata tenger csökkent sótartalmú vizében már éppúgy nem éltek, mint a Kárpát-medencét utoljára kitöltő Pannon-tóban sem.

Pécs környékén a Danitz-pusztai homokbányában található miocén időszaki, áthalmozott rétegekből kerültek elő nagyszámban cápafog-leletek. Tizenhárom fajt azonosítottak – a megalodon rokonsága (Carcharias, Carcharhinus) mellett figyelemreméltó leletek például egy tigriscápafélékhez tartozó faj (Galeocerdo) fogai is. Kissé távolabb Hímesházánál is többféle cápafogat rejtenek a homokbánya rétegei.

A cápák persze nem csak Pécs környékén hagyták ott a fogukat: az észak-magyarországi Ipolytarnóc ma már Európa Diplomás, világhírű őslénytani lelőhelyén a XX. század elején még „megkövesült madárnyelvként” árusították a kőzetből kiszedegetett cápafog-maradványokat a helybéli gyerekek.

(Az ismertető „Kövekbe rejtett múlt” című korábbi időszaki kiállításunk számára készült. A kiállítás kurátora Dr. Varga Gábor geográfus volt.)