2020

Március

A selfie és a létezés misztériuma

Blog
2020.03.02.

A selfie és a létezés misztériuma

Stanislaw Ignacy Witkiewicz (1885-1939) „pszichológiai portréiról”

Önarckép I-III., 1910 körül

A lengyel Stanislaw Ingacy Witkiewicz, vagy ahogy neve alkotórészeinek összevonásával gyakran nevezte magát, Witkacy, a festő, próza-és drámaíró, filozófus, esztéta, fotográfus, a két világháború közötti közép-európai művészet egyik programadó alakja a polgárpukkasztó avantgárd művész ideáltípusaként él az utókor emlékezetében. "Hasiszabáló, morfinista megalomán, skizofrén, paranoid pojáca, cinikus, perverz dadaista és futóbolond” – így jellemezte őt kor-és honfitársa, Witold Gombrowicz, aki visszaemlékezéseiben részletesen
beszámol megrázó találkozásukról.

Gombrowicz látogatóba megy Witkiewiczhez, becsenget, majd izgatottan várakozik, mivel hallomásból tudja már, hogy a házigazda szereti megtréfálni vendégeit. „…egy törpe tűnt fel az ajtóban – írja Gombrowicz – aki aztán hirtelen növekedni kezdettWitkacy guggolva nyitott ajtót, és beletelt néhány másodperc, mire szemmagasságba kerültünk egymássalFolyton magára akarta vonni a figyelmet, szinte kínozta önmagát és másokat ezekkel a bizarr, sokszor egyenesen kegyetlen tréfákkal. Például eldicsekedett házi ’horrormúzeumának’ kincseivel, melyek között egy újszülött csecsemő mumifikált nyelve is megtalálható volt”.

Gombrowicz bevallja, hogy roppantul idegesítette Witkiewicz viselkedése, mivel úgy gondolta, excentrikus tréfái révén pusztán a fölényét kívánta biztosítani másokkal szemben. Witkiewicz megnyilatkozásaiból azonban kiderül, hogy ő maga inkább egyfajta sokkterápiának szánta, amit csinált. Előfordult például, hogy mikor a társalgás már csaknem belesüppedt a polgári jómodor langyos lábvizébe, minden figyelmeztetés nélkül átható kiáltást hallatott, visszazökkentve közönségét abba a mentális állapotba, amely alkalmassá teheti az embert, az ő szavaival élve, „a lét misztériumával” való szembesülésre.

Witkacy apja szárnyai alatt nevelődött művésszé; rendes iskolába sosem járt, mivel édesapja féltette fia tehetségét az iskola romboló hatásaitól. Az idősebb Stanislaw Witkiewicz maga is ragyogó tehetségű festő, művészetkritikus és teoretikus volt, aki amatőr építészként és kísérletező fotográfusként is nevet szerzett magának. Witkacy részben azért is használt különféle művészneveket – Witkac, Witkatze, Witkacjusz, Vitkacius Vitecasse –, hogy megkülönböztesse magát a vele azonos nevet viselő apjától. Kivételes eset, hogy apa és fia, két művész, ennyire egy húron pendüljön, már ami művészi hitvallásukat illeti; a „tiszta forma” ideáján nyugvó esztétika nézeteik, a modernség iránti elkötelezettségük mind összefonódó egységet alkot. Pedig az idősebb Witkiewicz nem volt zsarnoki apa: fia személyes fejlődését és a művészi individuum kibontakozását mindvégig tudatosan támogatta.

Apa és fia: Stanislaw Witkiewicz és Witkacy, 1910-es évek eleje

Apa és fia talán éppen külső adottságaik tekintetében különböztek egymástól a leginkább: az apa sugárzó férfiszépség, északi szláv típusának lenyűgöző példánya, világos szemének átható pillantása apollói szellemet sugall, maga a felvilágosult tizenkilencedik század. A hegyes állú, fiatal Witkacy konok, égő tekintete már a tépett és zilált huszadik századot fürkészi. Azon belül is mindenekelőtt önmagát. Számtalan festett önarcképe mellett egész életében szenvedélyesen fotografált, dokumentálva saját és a hozzá közel állók arcának és személyiségének változásait.

A Törésvonalak kiállításon látható három, falméretűre nagyított, fekete-fehér portréfotó ifjúkori, válságos éveinek lenyomata, amelynek egyre mélyülő metafizikai krízisét szerelmének, Jadwiga Janczewskának az 1914-ben bekövetkezett öngyilkossága is súlyosbította. Witkiewicz az 1910-es évek elejétől kezdve a kor lengyel fotóművészetét meghatározó piktorialista, azaz a festői hatásokat kereső irányzattal szemben a portréfotózás forradalmian új változatával kísérletezik, amit saját meghatározása nyomán „pszichológiai portrénak” nevez a róla szóló szakirodalom. Elméleti írásaiban világosan leszögezi, hogy a fotográfiát nem sorolja a művészetek közé. Mivel a valóságábrázolástól függetlenített tiszta formát tekinti a műalkotás abszolút kritériumának, a fotó számára csupán eszköz lehet, mindenekelőtt szenvedélyes identitáskeresésének instrumentuma. E felfogása szintén apja hatását tükrözi, aki így ír 1903-ban kiadott, Dziwny człowiek (Furcsa ember) című művészelméleti témájú könyvében: „A fényképezőgép fejlődése egyszer majd eléri azt a fokot, amelyen túl az emberi idegrendszer részévé válik; attól fogva a fotográfia a művészet készséges eszköze lesz, a ceruza és a festőecset gyorsabb, hatékonyabb formája”.

Jadwiga Janczewska, 1912
(Stanislaw Ignacy Witkiewicz felvétele)

Witkacy számára a portréfotó és az önarckép a művészetét meghatározó protoegzisztencialista kérdésfelvetés fontos médiuma, a „lét misztériumának”, az emberi lény egyedi, ugyanakkor tömegszerű volta közötti feloldhatatlan ellentmondásnak, a modern, magányos Én metafizikai hontalanságának és önreflexív természetének lenyomata. A költő Paul Valéry mintha csak a kétségbeesett tekintetű, önmarcangoló Witkacy szájába adott volna szavakat Az ifjú párka című versében: „Létező vagyok és magamat látó; magamat látom,
amint magamat látom és így tovább... ” (Somlyó György fordítása)


Getto Katalin

Források:
https://maimanohaz.blog.hu/2017/03/21/a_metafizikaitol_az_abszurdig_es_vissza_s_i_witkiewicz_fotografiai_munkassaga
https://culture.pl/en/article/an-alternative-biography-of-witkacy
https://culture.pl/en/event/angel-son-witkiewicz-sr-jr-in-kaunas
https://www.moma.org/interactives/objectphoto/assets/essays/Szymanowicz.pdf

Kiállítások
2019.05.09. - 2020.06.15.

Az első falvak - Az újkőkor letűnt világa a Dél-Dunántúlon

Az első falvak - Az újkőkor letűnt világa a Dél-Dunántúlon

A kiállítás a helyi újkőkori közösségek közép-európai szinten is jelentős régészeti örökségét mutatja be a legújabb kutatási eredmények tükrében.

Kiállítások
2019.12.13. - 2020.03.31.

Törésvonalak – Avantgárd művészet Közép-Európában

Törésvonalak – Avantgárd művészet Közép-Európában

A tizenkét tematikus egységből álló tárlat a modern művészet és az avantgárd közép-európai fejlődésének 1908 és 1928 közé eső időszakát mutatja be.