Április
25csütörtök
26péntek
27szombat
28vasárnap
29hétfő
30kedd
01szerda
02csütörtök
03péntek
04szombat
05vasárnap
06hétfő
07kedd
08szerda
09csütörtök
10péntek
11szombat
12vasárnap
13hétfő
14kedd
15szerda
16csütörtök
17péntek
18szombat
19vasárnap
20hétfő
21kedd
22szerda
23csütörtök
24péntek
25szombat
26vasárnap
27hétfő
28kedd
29szerda
30csütörtök
31péntek
Blog
2020.04.15.
Van Gogh hiányzó füle
Nemes Lampérth József (1891-1924) Önarckép című festményéről
Önarckép, 1911
vászon, olaj, 75x60 cm
A Magyar Nemzeti Galéria tulajdona
Ha a művész életrajzának végéről tekintünk Nemes Lampérth fiatalkori önarcképére, s a pszichiátriai intézet majdani ápoltjának már itt tetten érhető jeleit keressük a torzított, a saját arcát öngyűlölettel rongáló vonásokon, a kompozíció szkizofrén aszimmetriáiban, a fej baloldalán, a fül helyéről induló, feketével erősen kontúrozott zöldes színfolt kibillentő egyensúlyában, akkor a festménynek megfeleltetett pszichológia képére lelhetünk. A „már akkor” révén egy minden korszakában önmagához hasonló ember lesz látható, úgy, ahogy a művészéletrajzok találnak rá kényszeresen egy-egy művész korai életszakaszaiban a művészet iránt fogékonyan rajzolgató gyermekben és ifjúban – életének minden más vonatkozását mellőzve – a későbbi érett művész momentumaira. Ezért inkább, amennyire lehet – ez a rövid esszé a lehetősége – tartsuk távol most a művészt önmagától. Mert arcának hasonlósága sem csupán fényképének elvontan leegyszerűsítő mimézise, hanem elsősorban az önarckép műfajának hasonlósága, melynél a modern festészetben az élményforma és a technikai forma, az ábrázolt és az ábrázolás eltolódik egymáson, s így az absztrakció a megjelenítettől s vele a megélt élettől való távolság kifejezője is.
Nemes Lampérth József 1912-ben
Az arc az a hely, az a körvonalazott felület, ahol a festésmód megjelenik, mely a saját arc helyett ennek a Nemes Lampérthra jellemző nagyon egyéni festésmódnak az önarcképévé válik. Ez az, ami önarcképként hitelesíti a képet a hiteles kép teológiai Veronika kendőjének hagyományába illeszkedve, hogy az érintkezés, a vestigium, a nyomhagyás jegyében legyen az önmagát önkezével megfestett festő relikviája. A művész nem testében, arcában megmutatkozik, hanem bevésődik a képanyagba. Petri György versét idézve: „Jelen van – jelt nem ad.”
Az önarckép helyszínén a festékfelület vastagon felvitt, sávozó ecsetvonásai láthatók. A felsőtest nem más, mint vörös, fehér, zöld, lila, okkersárga és fekete foltok összefüggése. A dús faktúra erőteljes kontrasztjainak dinamikája a naturális tárgyi vonatkozásoktól függetlenedve önálló életre kel, hogy előtér és háttér árnyalatainak különbségét megszűntetve feloldja az antropomorf formákat, míg az arc felszínén a színkapcsolatok természettől elvonatkoztatott autonómiáját a ciklámen szín gazdag variánsai teremtik meg.
A színek gazdagsága és hangsúlyos anyagisága itt, a 20. század elején egyszerre jelzi egy megélhetési gondokkal küzdő s festékhez csak nagyritkán jutó festő ritka, ünnepi, bőkezű örömét, s egyúttal a korszak festőinek önfeledt színtobzódását az éppen létrejövő vegyipar által előállított szintetikus festékek bőségétől. A francia Vadak és a magyar Neósok szakítása a korábbi festői hagyománnyal nem független a minden színben, óntubusban kapható olcsó festékek, a gyárilag alapozott vászon, a tömegcikként gyártott jó minőségű ecsetek birtoklásának gyermeki örömétől. Sokkal inkább ez a derűs vitalitás ezeknek a képeknek – így Nemes Lampérth önarcképének is – a prózai pszichológiája és nem valami expresszionistának mondott torzító önmarcangolás. (Miközben természetesen a festészettechnikai feltételek megváltozása nem lehet kizárólagos magyarázat a forradalmi stílusváltásra.)
Az erős kontrasztokkal egymás mellé helyezett tiszta színek variációi másodlagossá teszik, hogy a valóság mely tárgyát ábrázolja a kép. Mert a kép voltaképpen a festékszíneket ábrázolja a maguk nyers matériájában, s minden még éppen beazonosítható tárgy csak ürügynek tűnik, hogy ezt megmutassa. Az anyag láthatóvá tétele, témává emelése megszűnteti a korábbi átlátszóságot, a valóság tárgyainak gondtalan közvetítését, a reprezentáció zavartalanságát. A festészet alapanyagai – a festék és a vászon üresen hagyott felületdarabkái – kiszabadulnak a forma és az anyagtalan szín rabságából, hogy szert tegyenek minden kifelé mutatkozó ábrázolással ellentétes önmegértésre. Nemes Lampérth arca egy láthatóvá tett festékarc, s így – az ábrázolás tevékenységének, az alkotási folyamatnak erős nyomaival – magának a festészetnek az önarcképe.
Mindez a vad anyagszerűség már ezen a korai önarcképen – majd az egész életműre jellemzően – szembetűnő. „Mélyebb és tömörebb forma és színharmóniák felé gravitálok” – írja egyik levelében. A zsíros, festőkéssel pasztózusan felrakott festék tapinthatóan plasztikus masszája nehézkedésével kilépni tűnik a kép transzparens síkjából, hogy legfőbb vágyát beteljesítve szoborrá váljon. Nemes Lampérthnál a tájak és csendéletek szinte szobrász módjára mintázott motívumai éppúgy a háromdimenziós térbe kívánkoznak, ahogy az 1916-ban festett női aktjai. A festményből szoborrá válni akaró motívumok a modern művészetet itt önmagába zárják. Mert művészet és élet ovidiusi metamorfózisa, mely Pygmalion mítoszának alapja, a korábbi mimetikus hagyomány ellenében a művészet belső viszonyává válik. Nem a szobor lépi át művészet és élet határát, hogy életre keljen, hanem festmény és szobor határvonalai láthatók az eltűnés jegyében, s Ovidiusszal szólva „tán a szemérem tiltja csupán mozdulnia” a festményt, hogy szobor legyen. Így – némileg túlfeszítve a hasonlatot – Nemes Lampérth önarcképe a plasztikus festék anyagcsomóival sem a művész fényképarcának absztrakciója, hanem egy festékarc szoborrá torzulása, leválva az élet motívumairól s a művész életrajzi referenciáiról a képzőművészet – önmaga anyagát és ábrázolási technikáját brutálisan mutató valószerűtlen – némaságába rejtőzve.
Van Gogh: Bekötött fülű önarckép, 1889
Vállalva a komolytalanság kockázatát és parodizálva a művészettörténeti analógiákat: ennek a festői némaságnak az emblémájaként értelmezhetjük Nemes Lampérth önarcképén a fej bal oldalán a csonkított fülhöz kapcsolt kékeszöld színmezőbe belelátható absztrakt nagyméretű pótfület. Ha akarjuk ez a karikírozott fiatalkori zöld fül (ha fülnek akarjuk) Van Gogh (akihez Nemes Lampérth művészetét a festékfelület pasztózus használata és az elmeháborodott festők felszínes rokonsága miatt hasonlították) hiányzó fülét jelölheti. A fiatal Nemes Lampérth ezzel a szimbolikus gesztussal – a fül hiányát jelölő füllel, hiszen a festészetnek, mint a szem művészetének nincs szüksége a hallás érzékszervére – odahallgathatott a modern festészet egyik legjelentősebb alkotójára. Persze, ha ismerte Van Gogh életművét és Bekötött fülű önarcképét. De tegyük fel, hogy – gyakori művészettörténészi fordulattal élve – ismerhette.
Van Gogh 1888. december 23-án vágta le a saját fülét, melyet aztán később egy prostituáltnak, a Rachel művésznévre hallgató Gabrielle Berlatier-nek ajándékozott a tiszta művészet és a tiszta szexus találkozásának szép érzéki gesztusaként. Nemes Lampérth József Önarcképe 1965-ben – egy magángyűjteményből történt vásárlás révén – került a Magyar Nemzeti Galériába.
Anghy András
Kiállítások
2023.09.01. - 2024.09.22.
Véglegessé vált történések – Kismányoky Károly (1943-2018)
A sokoldalú művész több mint kétszáz alkotását – köztük olyan késői műveket, melyek még sosem szerepeltek kiállításon – mutatja be múzeumunk új tárlata a JPM Modern Magyar Képtárban.
Kiállítások
2023.08.18. - 2024.05.31.
Kincs, ami van!
A csaknem 24 kilogramm tömegű, 44 080 ezüstéremből álló kincset különleges módon, hat nagy tárlóban és néhány kisebb vitrinben egyenként mutatja be a tárlat.