A pécsi mamut jobb oldali agyara – egy múzeumi preparátum története

2019 tavaszán nyitottuk meg „A jégkor pécsi vándora” c. időszakos kiállításunkat a Janus Pannonius Múzeum Természettörténeti Osztályán, és mutattuk be a feltárója – Rihmer László bányamérnök –, aki egyébként saját maga irányította a feltárási munkálatokat, készítette a rajzokat, valamint saját maga kísérletezte ki a feltárt ősmaradványok konzerválását – által „pécsi mammutnak” nevezett ősmaradvány-leletegyüttest. A leletegyüttes a Dunai Gőzhajózási Társaság – 1928-1935 között támogatták a mamutleletek feltárást – raktárjaitól a múzeum raktárjáig hosszú utat tett meg, melynek még jelenleg ismeretlenek az állomásai. Az elmúlt évtizede alatt a leletek valahogy megfogyatkoztak, állaguk romlott, de a leglátványosabb elemei az agyarok ma is megvannak. Ennek egyikét, a ma is még a Rihmer által készíttetett állványon elhelyezett agyar történetét szeretnénk megosztani.

                                                     A jobb oldali agyar még a helyreállatás előtt a laborban

Az agyar a kiállítás előtt

Mind a bal és a jobb oldali agyarra eredetileg éppen sikerült 1928 márciusában a Gőzhajózási Társaság munkásainak rátalálnia, a fehérhegyi homokbányában. A Társasság raktárába viszont már csak az egyik agyarból került be egy nagyobb darab éppen. Ezt a nagyobb darabot helyeztette a konzerválás után Rihmer réz- és acélállványzatra, valamint fatalpra. 2019-ben a megnyitó előtt sajnálattal láttuk, hogy az állványzat elrozsdásodott, és a kb. 170 cm-es agyaron számtalan kisebb-nagyobb repedés keletkezett, nagyobb foltokban pedig még a lemezes rétegek is elkezdtek levelesen leválni.

                                                         Az agyar repedései, mállása és a rozsdás állvány

Így nemcsak, hogy nem kerülhetett a kiállításba, de az agyar állagmegőrzése is megkívánta, hogy helyreállítsuk a legalább 15-20.000 éves ritkaságot. A másik agyar még rosszabb állapotban volt, az egyes darabok összeragasztása rosszul történt meg, mozgatásra az agyar azonnal törött már a saját súlyától is. Mindkét agyar tehát helyreállításra szorult. A helyreállítást Katona Lajos paleontológus a MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (Zirc) munkatársa végezte el.

Állagóvás Rihmer idejében

Az agyarokat már Rihmer is konzerválta. Az ősmaradványok ugyanis gyakran már feltárásakor vagy a felszínre kerülés után nem sokkal igényelnek valamilyen kezelési eljárást. Ez mindig attól függ, hogy például milyen kőzettípusból került elő az ősmaradvány. A pécsi mamut maradványait homokbányában találták meg, itt az ősmaradványok meglehetősen porózusok lettek. Érdekes módon az István-akna melletti fehérhegyi homokbányában elsőnek egy mamutagyar végre bukkantak. Ahogy elkezdtek tovább ásni, kiderült, hogy itt több maradvány is lehet. Minden egyéb munkát abbahagyva elkezdték a maradványokat feltárni. A felszínre került darabok azonban nagyon hamar mállani kezdtek. Rihmer utasítására a kivett agyardarabokat gipszbe ágyazták, és így szállították az István-akna bányászati munkálatait kiszolgáló épületek egyik raktárjába. A későbbiek során valahol ezekben az épületekben alakítottak ki egy munkaszobát.

                                                                                     Rihmerék munkaszobája

Mivel az idő sürgetett, Rihmer azonnal elkezdte a kísérletezést a különféle konzerváló anyagokkal. Ekkoriban még nem nagyon volt kialakult gyakorlata a konzerválás technikájának. A homokos laza talajból előkerült porózus csontokat először alkoholban feloldott hollandi firnissel itatták át. A csontok ettől bebarnultak, ez a szín látható az agyar jelenlegi alapszínén is. A kezelés nem bizonyult tartósnak. A megoldást akkor az alkoholos sellakos kezelés jelentette. Az agyart vasteknőbe közel két hétig alkoholos sellak oldatban áztatták, végül sűrű sellakkal kezelték felszínét, majd a konzerválás végeztével egy erre a célra készített állványra helyezték. Jelenleg is ezen az eredeti talpon látható.

Bal- vagy jobboldali agyar?

A pécsi mamutot ismerő kutatók között úgy volt ismert, hogy az állványon a mamut baloldali agyarának egy darabja van. A Rihmer rajzait vizsgálva azonban felmerült az állványra állított agyar esetleg nem is a baloldali agyarból származik. Bár a kiállítás megnyitása előtt már nem volt lehetőségünk a korrekcióra, tablószövegeket kinyomtattuk, így most utólagosan kell javítanunk a hibát. Alaposabban megvizsgálva Rihmer pontos dokumentációit, fényképeit, lelettérképeit, leírását, ezeket a doktori értekézésében közölte le: „A pécsi (pécsabányatelepi) mamut” (így!), világossá vált, hogy csak az egyik agyar áll egy nagyobb darabból, ez pedig a jobboldali agyar. A korábbi tévedés oka talán az lehetett, hogy a két agyar nem volt egyforma, a baloldali robusztusabb és hosszabb volt, az ívén mérve 3200 mm.

                                                             A Fehér-hegy 1928 március, az agyar feltárása

Ez akkoriban Közép-Európa egyik legnagyobb agyarleletének számított. Mamutagyarok némelyike becslések szerint akár a 4-4,5 métert is elérhette, összehasonlításképpen az afrikai elefánt átlagos agyarhossza 1,8-3 méter. Ezt a baloldali agyart azonban a homokbányában dolgozó munkások szétverhették, mivel nyolc darabból állt Rihmer leírása szerint. A feltárás helyén talált agyarlenyomat alapján viszont Rihmer le tudta mérni az agyar teljes hosszát. Eredetileg a két agyar jó megtartásban egymással hegyesszöget bezárva együtt helyezkedett el. A jobb oldali agyar valamivel rövidebb volt (3100 mm), ebből egy hosszabb darabot sikerült megmenteni – az eredeti kétharmadát –, ma is ez a darab látható az állványon. Ez körülbelül kétharmadnyi agyar a teljes agyar középső és alapfelé eső darabja. A baloldali agyart is sikerült helyreállítani a múzeumi raktárban őrzött darabjaiból.

                                                            Az agyarok leletrajza, Rihmer készítette


Mamut csontváz Rihmer rajza alapján Molnár Tamás készítette a grafikát, a számozást Varga Gábor és Markovics Bernadett végezte el

Az agyar szerkezete és a helyreállítási munkálatok

Az agyar a legsérülékenyebb és sérülés után a legkevésbé összerakható csontja (foga) az ormányosoknak. Szerkezetéből következik ez, ugyanis az agyar gyűrűkből áll, hasonlóan a fa évgyűrűihez vagy a hagymagumó leveles szerkezetéhez. A fa évgyűrűihez hasonlóan ez a gyűrűs szerkezet az állat növekedésével szorosan összefügg.

                                                                     A zóki mamut agyarvég, illusztráció

A felszínre hozott és Rihmerék által konzervált agyar az elmúlt különböző raktárakban töltött évek alatt kiszáradt, és a gyűrűk elváltak egymástól. Mivel az agyar rendkívül tömör, a konzerváló anyag nem szívódik be a „csontba”, hanem a mikrorepedésekben vándorol, és így tölti ki a repedéseket. Ha a konzerváló anyag sűrűsége és elegyedése nem megfelelő, nem tudja megkötni agyar belső szerkezetét. Ha híg az anyag, akkor túl hamar kifolyik a repedésekből, ha sűrű, akkor előbb eltömíti a repedéseket, mint átmenne az összes hálózaton. Rihmerék eljárása elegendő volt arra, hogy 90 évig megmaradjon az agyar alapszerkezete kevés mozgatás mellett. A kiállítás megnyitása előtt azonban sajnálattal vettük észre, hogy a műtárgy a kiállításrendezéssel járó mozgatásokat nem bírná, ezért helyreállítási és konzerválási eljárásoknak kellett alávetni, melyet Zircen Katona Lajosék végezték el laborjukban.

Katona Lajos leírása:

„A törött agyar konzerválása. Elsőként a több részre törött mamutagyar felszínét mechanikusan és vegyszeresen eltávolítottuk a mesterségesen bebarnult felszíni kérgét, majd a gipsszel és más anyaggal kipótolt részeket is eltávolítottuk, hiszen a barna bekérgezés tartotta csak össze az agyarat, a gipszes pótlások alatt apró darabokra volt összetörve. A tisztítás során felszínre került repedéseket töltöttük fel konzerváló- és ragasztóanyaggal.

Erre a célra egy speciális ipari Cyano-acrylat (pillanatragasztó) anyagot használunk már évtizedek óta. Ennek több féle viszkozitású fajtája van attól függően, hogy milyen ősmaradványt szeretnénk konzerválni és ragasztani. Az agyarak esetében a legkisebb viszkozitású anyagot használtuk.

Elsőként az agyar törési felületeit konzerváltuk, majd 10 és 12 mm vastagságú menetes szárakat fúrtunk bele, amiket műgyantával rögzítettünk. Az összerakásnál figyelembe kellett venni a mamutagyar függőleges és vízszintes görbületét is. A fent maradó repedések közepét is műgyantával töltöttük ki, majd a külső héjat mamutagyar darabokkal pótoltuk ki. Ezt követően az agyarok egy felületi konzerválást is kaptak.

                                    A pécsi mamut baloldali agyara „A jégkor pécsi vándora” c. kiállítás bejáratánál

Az épebbnek tűnő agyar restaurálása. Az agyar abroncsát teljesen eltávolítottuk. Ekkor láthattuk azokat a töréseket, melyeket addig a rézabroncs takart. Az agyar konzerválásával párhuzamosan mechanikusan letakarítottuk a rézabroncsokat és a tartóoszlopokat is, majd egy lakkréteget kapott minden fémfelület az oxidáció késleltetése miatt.”

Írta: Kisbenedek Tibor (JPM Természettörténeti Osztály)
_________________

Felhasznált irodalom:
Katona Lajos: Mamutcsontok konzerválása – A jégkor pécsi vándora című kiállítás szövegrészlete.
Granasztói Rihmer László (1935): A pécsi (pécsbányatelepi) mamut. –Geographica Pannonica XII. Pécs, p. 157

Borítókép: A pécsi mamut helyreállított jobb oldali agyartöredéke, Rihmer László által készítettet állványon.

Fotók: Füzi István, Katona Lajos, Rihmer László, Varga Gábor