2021

Április

A régi karácsonyok növényei

Blog
2020.12.18.

A régi karácsonyok növényei

A régi karácsonyok vallásra épülő és hiedelmekkel is átszőtt szokásai közül sokról már csak az etnográfusok gyűjtéseiből tudhatunk. Napjainkra átalakult az ünnep szinte minden részletében.

Egykor elég sok növénynek volt fontos szerepe a karácsonyi ünnepkör szokásaiban, de teljesen más fajoknak, mint amit manapság a karácsonyhoz kötünk. Még a karácsonyfa állítása is viszonylag új dolog. Megnéztük, milyen növényfajok jutottak szerephez egykor ilyentájt. Mivel suprikáltak aprószentekkor, milyen növényekkel jósolták a termést, a házasságot; mi segítette elűzni a rosszat, elmenekülni a boszorkányok elöl, és persze, mi került szenteste az asztalra.

Boróka-karácsonyfa, ami volt, fagyöngy, ami meg nemigen volt

A hazai nagyvárosokban a 20. század elejére, vidéken azonban csak a század közepére terjedt el a fenyőfa állítása. Érdekesség, hogy eleinte néhol nem is fenyőfát, hanem szintén örökzöld rokonát, a közönséges borókát díszítették fel karácsonyfaként. A magyar vidék ugyanis nem bővelkedik fenyőfákban, a boróka viszont akkoriban sokfelé közönségesnek számított.

Közönséges boróka - Eleinte többfelé karácsonyfának állították

Napjainkban ilyentájt a piacokon a fenyőfák mellett sokan kínálnak fagyöngyöt és magyalágakat is. Ezek is újabb keletű szokásként, angolszász vidékekről jutottak el hozzánk. Talán utolsóként, Amerikából érkezett az anti-karácsonyfaként induló, majd karácsonyi dekorációvá váló feldíszített manófa is. A pécsi piacon fagyöngyöt, seprőzanótból kötött „manófát” és lucabúzát is bárki vásárolhat. Itt kedves szokás már régóta örökzöldekkel kötött csipkebogyó- és galagonya-csokrokat is kínálni ünnepi dekorációnak és karácsonyi temetőcsokornak. A régi karácsonyok legfontosabb növényei is megvásárolhatók a piacokon, hiszen ezek akkoriban is jórészt a legfontosabb termények közé tartoztak vagy a természetben gyűjtötték őket.

Termőág bürökből, kökényből, koronaakácból

A fenyőfa állítása karácsonykor a kutatók szerint talán azért terjedhetett el könnyen, mert volt valami hasonló előzménye. Ez a Paradicsom közepén álló fára is utaló, a termékenységet, az örök életet, a fejlődést, a gyarapodást jelképező karácsonyi életfa vagy termőág. A karácsonyfa ideje előtt tüskés ágakat, örökzöldek hajtásait vagy kiszáradva fásodó kórókat díszítettek fel almával, dióval, mézeskaláccsal, cérnára fűzött pattogatott kukoricával karácsonyra. A díszes ágakat a karácsonyi asztal fölé függesztették vagy egy edénybe rögzítették. A 20. század elejéig itthon még sokfelé állítottak termőágat és ehhez sokféle növényt használtak, legalábbis sok fajra emlékeztek az adatközlők, akik ezt elmesélték. Volt köztük boróka, kökény, akácfa, tövises lepényfa, szúrós csodabogyó, más örökzöldek ágai, sőt hatalmasra nőtt lágyszárúak, mint a közönséges bojtorján vagy a foltos bürök kórója, és nagyon ritkán fagyöngy is előfordult.

Kökényágak terméssel – A kökény ágtövises ágait termőágként díszítették fel régen

A karácsonyi gyümölcságak titka – Borbála-ág, Luca-ág, Katalin-ág

Az ágnak lopottnak kellett lennie, de ha nem, akkor legalább mezítláb kellett szedni, és ha így sem volt jó, akkor szűzlányként kellett szedni azt gyümölcsfa vagy orgonaágat, amit egyes vidékeken Borbálakor, máshol Szent Katalin napján, de még többfelé Luca napján tettek vízbe. Ha az ág szentestére kipattintotta rügyeit, akkor a lány hamarosan férjhez ment. Volt, ahol a lányok a kizöldült somgallyal az éjféli misén igyekeztek titokban megérinteni a kiválasztottat, hogy a házasság biztosabban beteljesüljön.

Termést jósló búzafű

A naptárreform előtt Luca napján, december 13-án volt az év leghosszabb éjszakája, ami, tudjuk, a boszorkányok ideje, és az általuk okozott rossz elhárítása érdekében Luca napja női dologtiltó nap volt. Luca-búzát azért szabad volt, sőt fontos is volt vetni. A kis tálkákba vetett búza karácsonyra nő meg, és megmutatja, milyen lesz a jövő évi termés. Persze az idő során mind a városi, mind falusi portákon a zöldülő búzafű egyre kevéssé jósolta a jövőt, inkább csak a karácsonyi asztal dísze lett. Néhol azzal a magyarázattal tették ki, hogy a bárányka legelhessen, így néhol apró bárányka is került dísznek a zöld búzafű közé.

Búza lucabúzának, fehér fagyöngy és karácsonyi csokrok a pécsi piacon napjainkban

A boszorkánylátó szék 13 fafajból

Nem tudjuk, idén mennyien kezdtek lucaszéket készíteni december 13-án, hogy majd megláthassák a boszorkányokat, de remélhetőleg 13 féle faanyagból készítik és olyan lassan, hogy éppen december 24-re készüljön el, és majd az éjféli misén ráállva meglátható legyen a boszorkány; felismerhető a szarváról vagy a tollas fejdíszéről. Ezután ajánlatos menekülőre fogni, „mert a boszorkány űzőbe veszi titkának kitudóját, és lerázni csak úgy lehet, ha útjába mákot szórunk, hiszen tudvalevő, hogy azt neki az utolsó szemig föl kell szedegetnie...”, és nem árt, ha a kulcslyukba fokhagymát dugunk, a lucaszéket pedig tűzre vetjük.

A galagonya és a kotyolás

Luca napján sokféle rítus megfért egymás mellett. Ezen a napon a fiúk kotyolni indultak, és rövid mondókákkal kívántak mindenben bőséget és termékenységet a háznak, a versikékben pedig a galagonyát is emlegetik. És, hogy miért a galagonya? Erről Burján István a JPM Néprajzi Múzeumának vezetője adott felvilágosítást egyszer, finoman. A galagonya kettesével kapcsolódó terméskéi hasonlatosak „valamihez”, így több kotyoló versike kezdődik ezekkel a sorokkal: „Luca-luca kity-koty, galagonya kettő...", és nem egyszer pajzán áthallással vagy olyan módon folytatódott. Ebből már az is kiderülhet, mivel hozták párhuzamba a galagonya kettős termését: "… én tököm is kettő, kettő a golója, harmadik a tolója…", és aztán számos jókívánság következett: „...kentek leányának akkora csöcse legyen, mint a dórikorsó…, kendtek kotlósának annyi csibéje legyen, mint égen a csillag, kentek disznajának olyan hosszú kolbásza legyen, mint a villanydrót…” Ha a kotyolókat nem engedték be, akkor lekiabálták a ház lakóit: „Kenteknek egy csirkéje legyen, az is vak legyen!”

Fagycsipkézte galagonya-termések – A galagonya a Luca-napi kotyolókban szerepel

Lucatök ijesztgetéshez

Lónyán a fiúk lucatököt is faragtak. A kivájt töknek szem, orr- és szájnyílást vágtak, gyertyát tettek bele és sötétedés után az ablakokban kívülről felmutatva ijesztgették a bent levőket.

A legjellegzetesebb karácsonyesti gyümölcs

Széles körben elterjedt volt, és a karácsonyi asztal- és vacsora fontos elemeként sem hiányozhatott a dió, a fokhagyma, a bab, a lencse és a mák mellől az alma. Szerelmi jóslásra, szépség- és egészségvarázslásra, az állatok fejlődésének serkentésére használták. Ha a leány kiállt a kapuba karácsonyi almát enni, olyan nevű férje lett, mint az első arra járó. Az alma az állatok fejlődését is serkenti, ezért az állatok itató vályújába is tették, hogy olyan egészségesek és gömbölyűek legyenek, mint az. A karácsonyi almát a család is fogyasztotta, hogy egészségesek legyenek, és olyan szép, piros arcú gyermekük szülessen, mint az alma. A mosdóvízbe tett alma szépséget és egészséget is varázsolt. A karácsonyi almát több cikkre vágva, elosztva a családtagok között, az megszűntette a viszályt, összetartást hozott, az eltévedőket pedig hazavezette.

Az ellentmondásos, de nagyon fontos gyümölcs

Az almával majdnem egyenlő fontosságú volt a dió, ami szintén az ünnepi vacsora része volt, és nemcsak a karácsonyi asztalra, hanem a termőágra vagy a karácsonyfára is került aranyozva, ezüstözve díszként. A baranyai Piskón diót az is beszerzett erre az estére, aki egész évben máskor nem is fogyasztott. A dióhoz fűződő hiedelmek legtöbbje egészség-, betegség- vagy haláljóslással kapcsolatos. Akinek rossz, férges dió jutott, az megbetegedésre utalt, vagy közelgő halálát jelezte. Máshol a dió héjába vizet öntöttek, és akinek reggelre kifolyt vagy kiapadt a diójából a víz, arra betegség vagy halál várt. Szerencsére egészség-varázsló vagy rontáselhárító szokás is kötődik a dióevéshez. Aki karácsonyi diót eszik, egészséges lesz vagy megóvja magát a kígyómarástól. Máshol jókívánságokért diót ajándékoztak a gyerekeknek: "Édes angyalkáim megajándékoztatok erővel, egészséggel, én megajándékozlak dióval". Különféle magyarázattal szokás volt a diódobás a szoba sarkaiba is, miközben keresztet vetettek.

Királydió magja – A dió a karácsonyi szokások fontos gyümölcse volt

A dió a szentesti játékokban, az éjféli miséig eltöltött időben is szerephez jutott. Többfelé dióban kártyáztak vacsora után. Somogyban a gyermekek dióval, mogyoróval pároztak vagy „Csuccs-e, vagy beccs?” nevezetű társasjátékot játszották. Ebben a kérdezettnek el kellett találnia, hogy a marokba szorított fél dió melyik fele van fölül. Ha eltalálta, az övé, ha nem, egyet kell adnia.

A betegségelhárító és időjósló zöldségek

Mindenkinek kell lenni karácsonyi fokhagymájának a sublótfiókban, mert annak különleges hatása van”. A fokhagyma a karácsonyi vacsora fontos része is, gyógyító- és betegségelhárító szerepe volt a hozzákapcsolódó hiedelmek szerint. Önmagában vagy mézzel együtt ették. Talán ez nemcsak hiedelem volt, hanem tapasztalat is lehetett benne, ahogy ma is ismerjük a fokhagyma vagy a mézes fokhagyma jótékony hatásait. A fokhagyma a boszorkányok ellen is védett. Karácsonyesti harangszókor az ajtókat fokhagymával kenték be, keresztet rajzoltak rájuk, hogy védekezzenek a rossz szellemek ellen, máshol a karácsonyi asztal alatt tartott fokhagymával a marhák szarvát kenték meg, tejrontás ellen. Ha a gazdaember kíváncsi volt a jövő évi időjárásra, akkor egy „vöröshagymát kettévágott és tizenkét kovát lebontott róla s mindenikbe tett egy kis sót (…). Reggel aztán sorba vette a hónapokat, mert mindegyiknek nevet adott. Amelyikben nem olvadt el a só, az száraz hónap volt, s amelyikben elolvadt, az esős hónap volt". Hasonló módon jósoltak fokhagymával is, úgy, hogy 12 gerezdbe lyukat fúrtak, és abba tették a sót.

Vesszőhordás aprószentekkor

December 28-án, aprószentekkor a vesszőzés szokása az újévi jókívánságok, az egészség- és a termékenységvarázslás, a bajelhárítás egy érdekes és sokáig élő formája volt. A pásztorok vesszőhordása e napon a jövő évi jószág-gazdagságot segítette. Máshol a kisfiúk jártak vesszőzni, „suprikálni”, ők egészséget kívántak a lányok vagy akár a család minden tagjának a gyengéd megvesszőzésével. A vessző sokfelé fűzfa- máshol nyírfavessző volt. Magában vagy nyolc ágat művészien összefonva, korbácsként használták. Volt, aki a templomban meg is áldatta a korbácsát. Bükkösdi László pécsi televíziós és újságíró sásdi, gyerekkori emlékeit is megírta erről. Eszerint, „Fiatalt, öreget paskoltunk vele: Friss légy, jó légy, egészséges légy! Csúz ne járja fejedet, körömméreg ujjadat, csikarás a hasadat... Hazudós ne légy, hívséges légy, egyenes légy... ha vízér’ kűdnek bort hozz, ha borér’ kűdnek vizet húzz... s közben mindig: friss légy, jó légy.”. Többfelé a mit sem sejtő kisfiút mustármagért küldték a szomszédba. Mikor ezt elmondta, a háziasszony egy vesszővel „megsuprálta” a hátsó felét, hogy egészséges legyen, „hogy ne legyen keléses”.

Aprószentek-napi korbács fűzfavesszőből a JPM Néprajzi Osztálya gyűjteményében

Vacsorára gazdagságot hozó böjti menü: bab, lencse és mák

A karácsonykor számos növényi étel volt a hagyományos vacsora része. A böjtölő katolikusoknál gyümölcsökből, zöldségekből és magokból készült. A feldíszített karácsonyi asztalra vagy mellé és alá alma, dió, fokhagyma került, valamint minden más termény is, amiből bőséget vártak a jövő évre. Ezek közül a fokhagyma, az alma és a dió a vacsorának is része volt, ma azt mondanánk: előételként, csak úgy önmagukban vagy mézzel fogyasztva. Következő fogásokként leggyakrabban aszalt gyümölcsleves volt, többnyire fahéjas aszaltszilva-leves, aszaltvackor-leves, néhol borban főtt aszalt szilva, amit borlevesnek mondtak. Aztán babos vagy lencsés étel következett, végül valamilyen mákos tésztaétel: mákos csík, mákos guba-, derelye-, dödöle… A sült tök is gyakori karácsonyi fogás volt régen. Északkeleti tájainkon karácsonykor savanyú káposztából és szárított vargányából főtt savanyú leves, korhelylevesszerűen, amit Szilveszter napján már füstölt hússal főztek, gazdagon. A katolikusok az éjféli mise után már szintén húsos ételeket ettek: kocsonyát vagy disznótorost, amihez sokfelé elengedhetetlen volt a tormagyökér, abból is a tormaszósz vagy a tejfölös torma. A református karácsonyok persze nem voltak ennyire szigorú étrendűek és húsmentesek. Változatosságuk miatt, nehéz lenne kiemelni bármilyen növényi ételt. Bár így a végére engedtessék meg a szerzőnek, hogy a Sárközből a tormás, tejfölös, savanyú orjalevest, mint gyerekkori, kedvelt, szilveszteri fogást megemlítse.

Borítókép: A karácsonyi asztal részlete a JPM Néprajzi Múzeumában 2020-ban


Írta és fotók: Dénes Andrea
Források a szerzőnél