2021

Július

Blog
2021.04.01.

"...legyen az asszonynak mivel mosogasson, súrolgasson"

Ízelítő a régi, műanyagmentes háztartás hasznos növényeiből

Természetes anyagokból, legtöbbször növényekből készült eszközök, anyagok minden háztartási munkában használatosak voltak egykor. A takarítás, a mosás, a mosogatás, a súrolás, a kemence és a házfalak meszelése, az illatosítás, a kártevők riasztása mind megoldható volt növények segítségével. Némelyik növény jó volt szárítókötélnek, kötözőnek vagy akár varróanyagnak is. Tömítés, tinta, ragasztó, mécsesolaj és még sok minden más is készült növényi anyagokból.

A téma aktualitását napjaink kihívása, a műanyag hulladékoktól mentes háztartás vezetésének jelentősége adja. Talán érdemes feleleveníteni a régi tudást. Persze részben már csak érdekesség lesz, de talán akad eleink hasznos szokásai között olyan is, ami ma is hasznosítható. Természetesen minden csak a mai természetvédelmi szempontok figyelembevételével.


A takarítás legfontosabb növényei

Néprajzi és etnobotanikai témájú írásokat böngészve, valamint mai beszámolók alapján elképesztően sok növényfajból, 35-ből legalább készült seprű, mégpedig sokféle seprű: vesszőseprű, nádseprű, kóróseprű, partvis, kemenceseprű. A kóróseprűk kisebb udvari seprésre, kemencék takarítására voltak jók. Ezek seprőfű-, üröm-, libatop-fajokból katángkóróból, de akár még, tejoltó galaj, seprőzanót, seprence, betyárkóró kórójából is készülhettek. A nádseprű, virágozni kezdő nádból készült, piheseprűnek is nevezték. Ezt a finomabb anyagú seprűt portörléshez, pókhálózáshoz, vagy a szoba seprésére használták. Egy-egy ilyen piheseprű jól megalkotott mestermunka volt. Gyorsabban elhasználódtak, így talán kevéssé precíz munkával készültek a kemenceseprűk, hamuseprűk kóróból, kukoricacsuhéból, szalmából, pemetfűből. A kinti seprésre, falevél- és hótakarításra, a gazdasági udvar és az istállók seprésére készültek a vesszőseprűk. Ezeket már tartósra készítették, addig használták, míg el nem koptak. A vesszőseprűket nyírfából, veresgyűrű somból, fagyalból kötötték leggyakrabban, de jó pár más cserje vagy fafaj vesszejét is használhatták, pl. mogyoró, orgona, fűzfák. Ezek vásárokban is kaphatók voltak, de a gazda is sokszor értett a seprűkötéshez, elkészítette azt saját magának. A cirokseprűt is meg kell persze említeni, hiszen azt még ma is ismerjük, használjuk, termesztett cirokból készül napjainkban is. Jó hogy van, mert jól használható és persze nem műanyag.

Seprűk. 1. Nádseprű és készítője (Nagy Dezső, Ethnographia 1960). 2. Kovács János, a pécsi kosaras Jani bácsi veresgyűrű somból készült vesszőseprűje napjainkban. 


A legjobb meszelő tippanfűből, a legerősebb kefe sikárfűből készült

A meszelő és a partvis „szőrzete” a karcsú perje illetve a fehér tippan gyökérzetéből készült. Jobbnak tartották a tippanmeszelőt, mint a szőrből készültet, mert nem hagyott csíkot. A gyűjtés és a készítés is asszonyok feladata volt, leginkább cigányasszonyok készítették és árulták a tippanmeszelőket. Súrolókefe készítéshez is több növényfajt használtak fel. Élesmosófűből vagy más néven sikárfűből erős kefe készült. Más fajokból finomabb kefét gyártottak. Ezeket nem a háztartásokban készítették el, hanem megvásárolták, de a hozzávaló alapanyagot, a növényeket sokan gyűjtötték megélhetési forrásként, majd eladták a felvásárlóknak.


Amitől az üvegek is „fainul” megtisztulnak

Sokan tudjuk, hogy a mezei zsurlónak és a zsurlók nevének általában is köze van ahhoz, hogy régen súrolásra használták őket. És ez így is van, a zsurlók hajtásaival tényleg súroltak, sőt políroztak is. Ezt a növény kova, SiO2 tartalma segítette. Talán kevésbé van a köztudatban, hogy a csalán is, és a csalánfélékhez tartozó falgyom is hasonló, jó szolgálatot tett. Van, aki még ma is emlékszik a használatára, sőt saját maga is tisztított vele üveget. A csalánfélék rost, oxálsav és kálcium-oxalát tartalma ugyanis különösen az üvegek tisztítására tette őket alkalmassá. A falgyomot éppen ezért üvegfűnek is nevezték. Veszelszki Antal fa- és füves könyvében 1798-ban meg is jegyezi: „az üveg-fű nevét méltán viseli, mert az üvegek fainul megtisztulnak tőle”.

Erdei iszalag vadrózsával. Az iszalag erős hajtásait sokoldalúan használtak régen


Pörgesikó a súroló

Sokan kínlódnak ma is kiskertjeikben a tarackkal. Régen sem volt ez másként, kiszántották, kihúzták a szántóföld szélére vagy kikapálták a tarackbúza tarackját. „Némely gazda haza is visz belőle, hogy legyen az asszonynak mivel mosogasson, súrolgasson. Ez a perjemosogató, a pörgyesikó, vagy pörgesikó. Hasonlóra volt jó az erdei iszalag is: „száradt ágairól a héjat, lehántják, csomókba kötik, s mint súroló eszközt árulják”. Talán a mai fémszál-súrolónak megfelelően lehetett használni. Mosogatáshoz manapság a luffatök szivacsos szerkezetű termését kedvelik többen, régen ez nem volt ismert nálunk. Helyette az éppen kézbe akadó nagyobb levelekkel vagy szalmából, szénából, kukoricacsuhéból, gyökerekből kötött csutakkal is mosogattak, súroltak.


Tarackból készült súrolók

Kötözők, tömítők, ragasztók, varró anyagok, mécsesolaj

A manapság nem igazán kedvelt, kertekben is gyorsan megtelepülő, aztán nehezen kiirtható erdei iszalag régen nem csak súrolóként örvendett nagyobb népszerűségnek. „Ősszel, amikor levelét megcsípte a fagy s lehullottak, a csupaszon maradt indákat kb. 2 méteres darabokra levagdalják, kéveszerűen összekötik, s pajtákban, fészerben tartják.” Kötöttek vele gúzst a legelő jószág lábára, szájkosarat a marha szájára, ezzel kötötték össze a kukoricaszár- és a gabonakévét, a szőlővenyigét, a tüzelnivaló rőzsét. Éveken át szolgált, mint szárítókötél. Az akácfa és az eperfa gyökérszálaival bocskort varrtak, kötöztek, és olykor a pálinkás üveget is ezzel fonták körbe. A fagyöngyből főzött ragasztó jó volt pl. a kitört ablakszem javításakor, készült belőle légyfogó enyv is, és ragasztottak vele hólyagból bolygólámpát, azt a hordozható lámpát is, amivel az istállóba vagy a szomszédba menet világítottak, és amiben esetleg bükkmakk olaja világított. A moha, a faháncs, a gyékénylevél jó tömítő anyag volt, a hársfák rostos háncsából erős háncskötelet is sodortak.   

Bükkmakk. Régen olajat préseltek belőle, amit mécsesolajként is használtak


Szappanozó növények és a szappanfőzés növényei

Szappanozó, habzó növények a szegfűfélék közé tartozó szappanfű és más szegfűfélék is, különösen a fátyolvirágok. Ma már védett fajok is vannak közöttük, ezért a természetben a gyűjtés kevéssé ajánlott. A szabolcsfalui László Erzsike mesélte, hogy gyerekkorában nem volt szabad játék után koszos kézzel hazamenniük, ezért a szintén habzó tikfűvel mosták meg a kezüket. A finomabb ruhaneműk mosására használták a szappangyökereket, mert „az így kezelt kelmék nem mennek úgy össze, mint mikor szappannal mossuk őket. A gyapjúmosásnál is sokszor veszik igénybe a szappangyökeret”. Sok szaponint tartalmaz a vadgesztenye termése is, ma is többen használják az ősszel gyűjtött termést mosásra.

A tüzelőként elégetett fa hamuja a kormos edények súrolásánál jól jött, de még inkább a mosásnál és a szappanfőzésnél. Szappant többféle fa hamujának lúgjából főztek, sőt magával a hamulúggal is mostak, szapultak. A legjobb szappanok a keményfák hamujának lúgjából készültek. Volt, ahol fenyőgyantát, vagyis macskamézet is adagoltak a szappanhoz, mert jobban habzott tőle.

Lósóska (parajlórum) és gyökerével színezett szappan napjainkban. A szappant Kis Edit (Pécs) készítette.


Bóhagaz, uborgabúgató, vajasfű, sóskavíz

Fontos volt a kártevők elűzése, elpusztítása is. Többek között a pusztai lengefüvet, a levendulát, a piros árvacsalánt is használták, pl. molyűzőként. A kerti seprőfű és a gyalogbodza poloskaűző, a bohagaz vagyis a szelíd keserűfű bolha, a diólevél pedig ágyi poloska ellen volt használatos. De akadt növény a tetvek, a zsizsikek, a legyek, az egerek és a vakondok elűzésére is.

Az illatosítás is fontos volt. A szekrényben tárolt ruhák közé a ma is hasonlóképp alkalmazott levendula mellett tehettek birsalma termést vagy rozmaringot, aminek fenyős-gyantás illata járta át a ruhát, de van, aki fagyalvirágot vagy bazsalikomot is használt ilyesmire. A boróka bogyó füstjével a beteg vagy a halott után frissítették a szoba levegőjét.

Ha nem termett az uborka, akkor  uborkabúgatót, bagzófüvet (tarlóherét) vittek haza, azzal porozták be az uborkát. Vajas fűvel (libatop) a gazdasszonyok az új tejes fazekakat mosták, illetve forrázták ki.  A sóskavíz alkalmas volt tinta- és rozsdafoltok eltüntetésére, a borostyán főzete pedig fekete vagy sötétkék gyapjúholmik mosásánál és öblítésénél jött jól.

Még sokáig lehetne folytatni, mennyire sok mindenre voltak jók a növényi anyagok. Számos jól ismert eszköz, edény, lábtörlő készült belőlük, tojás és vászonfestésre is jók voltak többek között. A felsorolás jó példával szolgál arra is, hogy régen a paraszti gazdaságokban, a háztartás vezetésében is mennyire igyekeztek önellátóak lenni.

A témában egy nagyobb összefoglaló tanulmány is készül. Ehhez a szerző nagyon szívesen vár minden adatot a régi vagy a mai hasonló felhasználásról a növények terén. Kérjük, írják meg, esetleg fényképezzék le azt, milyen növényt és hogyan használnak napjainkban vagy azt, amiről a nagymama mesélt, és küldjék el erre a címre: denesandreajpm@gmail.com Az adatokat beküldők természetesen adatközlőként szerepelnek majd a készülő tanulmányban.

Szöveg* és fotók: Dénes Andrea

*A szöveg főként a gyűjtögető gazdálkodás témaköreit feldolgozó néprajzi írások felhasználásával készült. Források a szerzőnél.

Borítókép: A csalán ablaküvegek és üvegedények tisztításra is használatos volt..

 

Kiállítások
2020.10.08. - 2021.09.30.

Gábor Jenő párizsi utazása (1926)

Gábor Jenő párizsi utazása (1926)

A kiállítás a művész párizsi utazásáról írt naplójára alapul, s így szöveg és kép, verbális és vizuális lehetséges teoretikus összefüggéseit villantja fel egy festő életművében.

Kiállítások
2020.11.04. - 2021.09.30.

Variációk a Színes városhoz

Variációk a Színes városhoz

Zománcművészeti kísérletek Bonyhádon (1967–1972)