2024

Június

A Cella trichora háromdimenziós rekonstrukciója

Hírek
2012.08.05.

A Cella trichora háromdimenziós rekonstrukciója

Elkészült Sopianae ókeresztény temetőjében talált második cella trichora háromdimenziós rekonstrukciója >>>

Elkészült Sopianae ókeresztény temetőjében talált második

cella trichora háromdimenziós rekonstrukciója

Tóth Zsolt – Pozsárkó Csaba

 

 

 

 

BEVEZETŐ

Pécs belvárosában, a Janus Pannonius utca 10. telken (Rózsakert) előkerült Sopianae északi temetőjének egy újabb jelentős késő római kori temetői épülete, egy háromkaréjos kápolna (cella trichora). 2010-2011. évben végzett régészeti kutatás során az antik emlék területének 87 százaléka feltárható lett. Az eredmények alapján ismertté vált az alaprajz valamint tisztázható lett a szerkezet.[1] A rendelkezésre álló adatok alapján megkíséreltük megválaszolni a kérdést: Hogyan nézhetett ki annak idején? Az eredményt számítógéppel készített háromdimenziós modellel szemléltetjük.[2]

 

Sopianae északi temetőjének épületeiről

A Római Birodalom északi és nyugati provinciáinak késő római temetőiben általában nem volt jelentősebb mennyiségű kőből épített temetkezőhely. Sopianae ezen temetőjének a sajátossága, hogy itt nagyszámú ilyen típusú építmény koncentrálódott. (A város keleti temetőjéből még falazott oldalú téglasírt sem ismerünk.) 

 

Az előkerült emlékeket a szakirodalom számokkal látta el. Eddig 28 sírépítményt kutattak fizikai valójában, ezen kívül van néhány leírásokból ismert, ásatással nem hitelesített építmény is. Az északi temető feltáratlan, beépítetlen területén (főleg a Dóm téren és a Szent István téren) lehet számítani újabbak előkerülésére. A legutolsó ismertté vált temetői épület a 2010-ben felfedezett cella trichora a Rózsakertben.

 

A temetőben talált épületek szerkezet és méret alapján csoportokra különíthetők el:

*         Kisméretű, kétszintes temetői épületek - sírkamrák

A kétrészes építmény föld alatti része a kripta, a tulajdonképpeni sírkamra (cubiculum), ahová az elhunytakat helyezték az oldalfalak mellé falazott téglasír(ok)ba, vagy ritkábban kőszarkofágba. E fölé emlékkápolnát emeltek (memoria). A kápolnának és a kriptának külön külső bejárata volt. A kriptába a XIX. és XX. sírkamráknál tett megfigyelések alapján egy szűk, földbe vájt folyosó földlépcsőin lehetett lejutni. A boltíves kriptabejáratot kőfalazással zárták el, az aknaszerű folyosót pedig valószínűleg feltöltötték, a sírboltot csak temetések alkalmával nyitották meg. Az épületek tájolása a terepviszonyokhoz alkalmazkodva észak-dél, déli bejárattal. Többnyire tehetős családok temetkezőhelye volt, de egy esetben a közösségi használat a valószínű.

*         Nagyméretű, kétrészes temetői épület - mauzóleum

Egyetlen épület, az ún. Ókeresztény Mauzóleum sorolható ide. Az előbbiekhez hasonlóan földfelszín alatti és fölötti részből épül fel, de előbbiektől jóval nagyobb, ezért a mauzóleum elnevezés. Eltérően a kisebb sírkamráktól, a kriptába nem külön külső bejáraton, hanem magából a kápolnából lehetett lejutni. Az épület tájolása nem igazodik a terepadottságokhoz, az előbbiektől eltérően kelet-nyugat. A bejárat a déli oldalon valószínűsíthető. Az elhunytakat szarkofágokba helyezték el.

*         Nagyméretű, egyterű, földbe süllyesztett épületek

A cella septichora, a korábbról ismert cella trichora és az V. számú sírkápolna tartozik ide. Az előbbiektől eltérően nincs a kriptára és kápolnára tagolódó, elkülönülő két szint, az épített kripta hiányzik.  Egyetlen felmenő részből (kápolna) állnak, amelynek belső járószintje viszont a külső talajszint alá süllyesztett, így felmenő falazatuk is részben földfelszín alatti. A tájolás eltérő: a cella septichora kelet-nyugat, nyugati bejárattal; a cella trichoráé, igazodva a felszínlejtéshez észak-dél, déli bejárattal; az V. számú sírkamra bejárata déli. A cella trichora funkcióját tekintve temetői kápolnának épült, a későbbiekben sírkamrává átépített V. számú ókeresztény emlék eredeti funkciója nem egyértelműen meghatározható, a cella septichorát temetői bazilikának szánhatták, de építését nem fejezték be.

*         Temetői épület téglasírokkal (XIII. számú)

Az Apáca utcában talált, északkelet-délnyugat tájolású épület eredeti funkciója sírkápolna volt: A belső tér padlószintje alá, téglasírokba temették az elhunytakat. Az északi oldalon félköríves záródású, déli bejárattal rendelkező épület a későbbiekben vallási célzatú összejövetelekre szolgált.

*        Falazott oldalú sírok (kápolnával?)

Több olyan falazott oldalú, dongaboltozatos fedésű sír van a temetőben, amelyekről nem tudjuk, hogy építettek e fölé kápolnát. Ha, nem akkor csupán síroknak tekinthetők, ha igen, akkor lényegében az első csoporttal mutatnak hasonlóságot, de itt nincs külön boltíves bejárat a földalatti épületrészbe és a kriptákkal ellentétben itt nincs elkülönített temetkezőhely (téglasír, szarkofág).

 

Néhány, (részben feltárt) építmény besorolása bizonytalan.

 

 

RÓZSAKERT – CELLA TRICHORA

 

Alaprajz, szerkezet

Az épület tájolása a terepviszonyokhoz igazodva észak-dél, 7 fokkal nyugati irányban elfordítva. A cella trichora egy földfelszín feletti kápolnából és egy földalatti kriptából áll:

*         Kápolna

Bejárat a déli oldalon volt (valószínűsíthetően középen). Központi tere téglalap alaprajzú (6,56 x 4,78 méter), amelyet nyugatról, északról és keletről egy-egy félköríves záródású apszis határolt. A központi tér déli oldala nem az oldalsó apszisok déli szárával van egy vonalban, hanem túlnyúlik azon. A két oldalsó apszis íve azonos (átmérő: 3,94 méter), az északi főapszis íve ennél nagyobb (átmérő: 4,78 méter). A nyugati apszist kívülről négy darab vaskos (~1,05 x 1,05 méter) pillér támasztja, így a másik két apszisnál is négy-négy támpillérrel lehet számolni: Az északinál a két szélső pillér altalajba ásott alapozásának   helye azonosítható volt, a keletinél nem volt kutatható. A központi tér déli oldala elé egy kis előcsarnokot (narthex) emeltek (belméret 2,28 x 4,78 méter). A falak vonalában kívülről ~1,17x0,98 méter nagyságú oldalsó támpilléreket építettek, a narthex déli oldalához a sarkokon pedig 1,30x0,98 méter méretű pillérek támaszkodtak.

A déli oldalon a kápolna két sarokpillére között lépcső maradványai kerültek elő: Két lépcsőfok lett azonosítható, az alsó fok két nagyméretű faragott kőtömbje eredeti helyzetében megmaradt, három ilyen kőtömb hiányzik. A felső fokból csak a kövek helye látszik a terrazzoszerű habarcsban. Az alsó lépcsőfok előtti területet a külső talajszinten lapos, szabálytalan alaprajzú kövekkel rakták ki. Az épület bejárata előtti lépcsőfokokra a természetes talajszint déli irányú lejtése miatt volt szükség: A kápolna vízszintes belső járószintjét  a legmagasabban jelentkező talajszinthez (északi apszis) igazították, így ezen szint és a déli bejárat előtti, előbbihez képest megközelítőleg méterrel mélyebb talajszint közti szintkülönbséget lépcsőzéssel kellett áthidalni, hogy be lehessen jutni az épületbe. A különbségből adódóan a bejárat küszöbszintje nem a felső lépcsőfok felszínének a síkjában volt, hanem egy lépcsőfoknyival magasabban, azaz a szintkülönbséget három fokkal hidalták át.

A bejárati résznek ez a pódiumszerű kiemelése egyedi megoldás, ellentétes több észak-dél tájolású temetői épületnél megfigyeltekkel: a kápolnák belső járószintje a bejárat előtti talajszinten (vagy az alatt) van, azaz a magasabb térszínű részen az épület felmenő falazata bizonyos mértékig bele van süllyesztve az altalajszintbe.

*         Kripta

A kápolna téglalap alaprajzú központi tere alatt kriptát alakítottak ki. Déli oldalát az északi narthex fal lesüllyesztett alapozása képezi, az északi, keleti és nyugati oldalon az apszisok záródásában emelték a kripta falait. A keleti és északi oldal falvastagsága jelentős: 1,30 ill. 1,20 méter. A nyugati oldalon, a keletihez viszonyítva, az apszisban leszűkítették a falvastagságot, az 1,30 széles sáv nyugati, külső, részére emelték a falat, így a nyugati apszis vonalában a kripta nyugati oldala kiugrik az elméleti falsíkból. A kripta területét egy 0,60 méter széles észak-dél irányú fal egy keleti és egy nyugati helyiségre osztja: A szűkebb (2,00 méter széles) nyugati helyiség volt a kripta előkamrája, a szélesebb keleti helyiség (2,85x6,56 méter) volt az elhunyt(ak) tényleges nyughelye. (Az előkamra kialakítása miatt szűkítették le a nyugati kriptafalat mintegy fél szélességnyivel.) Az osztófal déli szakasza 3,20 méter hosszú, egyenes falsíkban végződik. A két kriptahelyiség közti átjáró szélessége nem ismert, ugyanis az osztófal északi szakaszának déli végét elroncsolta egy hódoltság kori gödör.

Más, a temetőben talált építmények kriptájától eltérően síkfödém zárta a kriptát felül, nem pedig dongaboltozat. Félköríves, dongaboltozatos zárás esetén gyakorlatilag közvetlenül a kripta felszínéről kellett volna indítani a boltívet, hogy összhangban legyen a fölötte lévő kápolna járószintjével és a belmagassága is megfelelő legyen. (A ~2,40 méteres belmagasság, a 0,30 méteres boltívvastagság és a padozat vastagság alapján a kápolna járószintjének legalább ~2,85 méterrel a kripta járószintje felett kellett volna lenni. Ez alapján a bejárat előtti szint és a kápolna szintjének különbsége legalább 1,30 méter lenne, amelyet nem lehet három lépcsőfokkal áthidalni.)  Nemcsak az elmélet, hanem a gyakorlat is ezt támasztja alá: A keleti kriptafal (visszabontott állapotban) ~1 méter, a nyugati kriptafal pedig közel 2 méter magasan megmaradt, s mindkettő függőleges kialakítású.

A kripta belmagassága 2,50 méter körüli volt. A kripta előkamrájába a kápolna délnyugati sarkában kialakított lejárón keresztül lehetett bejutni. A lejárat szélessége 1,30 méter, az alsó két lépcsőfok (a nyugati szűkített kriptafal miatt) 2,00 méter.

 

 

Az épület építési idejét a 380-as évek – 420-as évek közti időintervallumba tehetjük. Más temetői épületekkel összevetve méretbeli hasonlóságokat, szabályszerűségeket fedezhetünk fel: Az apszisok íve azonos más nagyobb temetői épületeknél megfigyeltekkel: a fő (északi) apszis átmérője azonos a másik cella trichora fő (északi), a cella septichora fő (keleti) és az ún. Ókeresztény Mauzóleum fő (keleti) apszisának átmérőjével. Az oldalapszisok átmérője azonos a másik cella trichora és a cella septichora oldalapszisainak méretével. Megállapítható, hogy a két cella trichora lényegében teljesen azonos tervrajz alapján készült, de az Ókeresztény Mauzóleum kápolnája is méretét tekintve szinte teljesen egyezik a két háromapszisos épülettel, a különbség annyi, hogy utóbbinak nincsenek oldalsó apszisai. A Péter-Pál sírkamra pontosan „bele illeszkedik” a trichorák fő apszisába, déli vége pedig egy vonalba esik az oldalsó apszisok déli végével. Lényegében a temető nagyobb épületei egyetlen elméleti tervrajz különböző formában megvalósult variációi.

 

A Rózsakertben felfedezett temetői épület nagyon sok hasonlóságot mutat az ún. Ókeresztény Mauzóleummal: Hosszméretük lényegében azonos, ugyanúgy földfelszíni kápolnára és földalatti kriptára tagolódnak, a kriptába mindkettőnél a kápolnából lehetett lejutni. A Rózsakertben felfedezett temetői épület építészeti megközelítés alapján cella trichora, funkcióját illetően mauzóleum.

 

 

Magasság

Az épület falvastagsága a méretéhez viszonyítva jelentős: az apszisok falvastagsága átlagosan 1,30 méter, a narthex északi és déli faláé átlagosan 1,17 az oldalfalaké 1,30 méter. Az északi és nyugati apszis falalapozása ~1,10 méter mély. A falvastagságból és a falakat támasztó vaskos pillérekből arra lehet következtetni, hogy az épületnek jelentős felszín feletti magassága volt, a „nyomott” forma, azaz az alacsony magasság kizárható. Az elméleti maximumot statikai számolásokkal lehetne meghatározni. Ez alapján egy égbeszökő, magas toronyszerű építményt kapnánk, amely az épület funkciója miatt nem valószínű. Egy relatíve magas, robosztus kinézetű épületet rekonstruáltunk, amely szemrevételezés alapján arányos, templomszerű kinézetet mutat. A narthex oldalhosszainak elméleti aránya 1:2 (8 ill. 16 római láb). Az arányosságot tartva és a kinézetre is ügyelve a narthex magasságát 24 láb magasra vettük. A kápolna téglalap alaprajzú központi részénél szabályosság nem áll fenn az oldalhosszakat illetően (16 láb és 22 láb). A magasságot itt a narthex (és annak tetőzetének) magasságához igazítottuk, a belmagassága így 42 láb lett.

 

 

Építészeti elemek és azok rekonstrukciója

 

a, Falak

Az épület tört mészkőből és téglából vegyes falazással épült. A fal kinézete szempontjából két kérdést kellett tisztázni: (1.) Voltak-e kiegyenlítő téglasorok a falazatban?; (2.) Tegyünk-e a falba kis négyszögletes állványzat lyukakat  vagy ne.

(1.) A kripta keleti falában, annak aljától 0,50 méter magasságban két kiegyenlítő téglasort építettek be, amely a megfigyelések szerint körbefut a kripta falában. A következő kiegyenlítés előbbitől 1,30 méterrel magasabban jelentkezett a narthex nyugati és északi falában, lényegében a felmenő falazat alján. Itt azonban nem beszélhetünk körbefutó téglasorokról, ugyanis a (kiszedett) téglasor(ok) szintjén mind a narthex déli falánál, mind a nyugati apszisnál kőfalazás figyelhető meg. Ezenkívül a kődarabok közé helyenként tört tégladarabokat építettek be a falazatba. A kripta osztófalának déli szakaszának alsó részét tisztán téglából építették, 5 sor tégla volt megfigyelhető. A lapos, egyenletes felszínű téglát esetenként lapos homokkő darabokkal helyettesítették (pl. nyugati apszis déli vége). A tört mészkődarabokat is igyekeztek sorszerűen rakni. Ez jól megfigyelhető a kripta keleti falánál. A kőanyag túlnyomórészt mészkő, helyenként vörös homokkő is megfigyelhető volt. Az előbbiek alapján a felmenő falazatban nem rekonstruáltunk a kápolna falazatában körbefutó téglasorokat, úgy tűnik a téglák beépítése lokális jellegű, csak egy-egy falszakaszon és a pillérek éleinél jellemző leginkább.

(2.) Erre nincs régészeti bizonyíték, a megmaradt falak túl alacsonyak: a legmagasabb felmenő falazat a nyugati apszisnál maradt meg, 0,3-0,4 méter. A temető területén a cella septichorában figyelhetünk meg ilyen lyukakat, ahol a legalsó sort mintegy 1,5 méter magasan alakították ki a felszíntől. (A négyszögletes lyukak az építés során használt állványzat gerendáit tartották, erősítették a falhoz.) Előbbiek alapján itt is elképzelhető ez a megoldás. Mivel nem biztos, az egyszerűség kedvéért a rekonstrukción nem szerepelnek.

 

b, Támpillérek

Az épület falait támasztó pillérekre a falak jelentős magassága miatt volt szükség, emellett az apszisoknál a félkupolás befedéssel is lehet indokolni. Az apszisok támpillérei négyzet alaprajzúak 3,5 láb oldalhosszal. A narthexet falszélességnyi apszisok támasztják a falak vonalában.

A pilléreknek nem volt a felmenő résznél méretesebb külön lábazata. A lábazat anyagában építésmódjában sem különbözik a pillér felmenő részétől. (A város IV. század elején épült bazilikájánál sem volt kiszélesedő lábazati rész a pilléreknél, de ott a lábazatot öt sor téglából építették meg.) A pillérek magassága közel a párkányzatig tarthatott, felül tetőfedő cserepek zárhatták.

 

c, Lépcsők

A bejárati lépcső két fokát robosztus, faragott kövek alkották, soronként öt-öt darab az alsó sor megmaradt két kőtömbje alapján. A bejárati küszöb szintén faragott kőből lehetett.

A kripta és a kápolna szintje közti mintegy 2,50 méteres különbséget a mérhető adatok alapján nyolc lépcsőfokkal hidalhatták át. A lejáró lépcsőfokai részben megmaradtak: A lépcső felszíne téglából készült, a bélés habarccsal összekötött kődarabokból.

 

d, Belső járószint(ek)

A kápolna belső járószintjéből nem maradt meg semmi, szintje az északi apszisban jelentkező altalajszint és a bejárat előtti lépcsőfokok száma alapján elég pontosan meghatározható lett.  A kripta sík födémjeként kelet – nyugat irányú gerendázaton (a kisebb fesztáv és a kripta osztófalának alátámasztása miatt) észak – dél irányú fapadlózat képzelhető el, amely egyben a kápolna központi terének járószintjét képezte. Az apszisokban és a narthexben tégla burkolatot rekonstruáltunk, de akár kővel, terrazzoval fedett is lehetett. A kripta padlózatát terrazzo képezi, amely nagyrészt eredeti állapotában megmaradt.

 

e, Épületbelső

A kripta falazata vakolt. Az előzetes várakozások ellenére a kripta fala freskókkal nem volt díszítve, pedig a másik két hasonló nagyságú épület (ún. Ókeresztény Mauzóleum és a másik cella trichora) festett. A nyugati kriptafalon barnásvörös ecsethúzásnak látszó festés és egy másik helyett ujjnyi szélesen, néhány centiméter hosszan sötétvörös festésnyom volt megfigyelhető.

A kápolna felmenő falazatából nem maradt meg szinte semmi, a nyugati apszisban magmaradt kis szakaszon vakolat nem látható. A kripta belső terében talált törmelék a kápolna középkori elbontásából származik, így ha a kápolna díszített lett volna, akkor a törmelékből festett vakolatdaraboknak kellett volna előkerülnie. A néhány körömnyi töredék alapján legjobb esetben is sávos-keretes díszítés képzelhető el.

Temetkezés és annak nyoma nem került elő a kriptában. Ebből arra lehet következtetni, hogy az elhunyt(ak)at szarkofágokban helyezték örök nyugalomra, amelyeket valamikor az idők folyamán eltávolítottak. (A másik lehetőség az épített téglasír lett volna, de annak legalább a lenyomata megmaradt volna a fal vakolatán és esetleg a padlón.) A rendelkezésre álló helyen, elrendezéstől függően 1-4 darab szarkofággal lehet számolni.

A kápolna belső terének rekonstruálásakor elsősorban a fedés típusát kellett meghatározni. Az apszisok esetében – különös tekintettel a jelentős falvastagságra, a támpillérekre és a belső tér viszonylagos szűkösségére – alaposan feltételezhető a félkupolák alkalmazása. Ez esetben ezek az apszisok természetesen félköríves boltívekkel csatlakoztak a templom központi teréhez. Elképzelhető, hogy maga a boltív konzolon támaszkodva hangsúlyosabban volt kialakítva (erre vannak példák más pécsi sírkamrákban), de bizonyítékok hiányában és az „egyszerűségre törekedve” ilyent nem rekonstruáltunk.

Ugyancsak az egyszerűség jegyében, a kápolna középső tere és a narthex sík famennyezetet kapott. A központi tér jelentős eltérése a négyzettől valószínűtlenné teszi a kupolafedés alkalmazását (a rómaiak nem építettek ellipszis alapú kupolákat), a narthex esetében pedig legfeljebb dongaboltozattal számolhatnánk még.

 

f, Tetőzet

A tetőzetnek egyrészt alkalmazkodnia kell az épület formájához, másrészt viszont a jellegzetes római tetőfedőrendszerhez is, amely lapos, felfelé peremes, nagyméretű tegulákból és az ezek peremét a találkozásnál lefedő imbrexekből (kúpcserepekből) állt (vagyis ívelt formákat nehéz vele fedni). A narthex esetében a nyeregtető egyértelműen „adva van”; minden korabeli párhuzam ezt mutatja, és ugyancsak erre utal a korábbiakból átszármazó antik hagyomány a templom főhomlokzatára.

Az apszisok esetében nagyon valószínű a félkör formának sokszöggé alakítása a tetőszerkezet kialakításakor – épp a fentebb részletezett tetőfedőrendszer miatt. Kérdéses marad még a központi, téglalap lakú tér lefedése. Ez történhetett azonos tetősíkok alkalmazásával mind a négy oldalon. Így egy olyan kontytetőt kaptunk volna, amelynek a tetőéle mindössze pár tíz centiméter hosszú. Ezért úgy gondoltuk, elképzelhető, hogy ilyen kis eltéréssel nem foglalkoztak már az építők, hanem toronysisak szerűen, sátortetővel fedték a központi, kiemelkedő részt.

 

g, Nyílások (ajtók, ablakok)

Mivel a kápolna falai lényegében az alapozás szintjéig hiányoznak, az ajtók és ablakok helyét, méretét és formáját a logika és az analógiák alapján rekonstruáltuk. A kápolna bejárat nagy valószínűséggel az épület középtengelyében lehetett. Szélességét a déli narthexfal hosszának harmadolásával határoztuk meg, magasságát a szélesség másfélszeresére vettük. A bejáratot felül boltozatos záródásúnak gondoljuk. Így nemcsak a bejárati nyílás helyének tehermentesítése  megoldott, hanem a szabadon hagyott félköríves rész a narthex megvilágításához is hozzájárult. Az északi narthexfalba előbbivel azonos átjárót rekonstruáltunk.

A kápolna megvilágítására szolgáló ablakoknál egy méretet és formát alkalmaztunk, a méretet a legszűkebb hely, azaz az apszisok pillérei közti falfelület szabta meg. A narthex oldalsó falfelületeibe valószínűsíthető egy-egy ablak, így a kétoldali és a bejárat fölötti nyíláson a helyiség bevilágítása természetes fénnyel lényegében megoldható volt. Az apszisoknál a középső pillérek közé, az apszisok tengelyébe raktunk egy-egy ablakot, a többi pillérközbe nem valószínű, ilyen megoldással megmaradt, trichora elrendezésű épületeknél nem találkoztunk. A kápolna középső, apszisok fölé emelkedő középső részén mind a négy oldalra tettünk ablakot, a rövidebbik oldalakra egyet-egyet, a hosszabbakra kettőt-kettőt. Bár az így kialakított elrendezés szokatlannak tűnhet, szokatlan az is, hogy a középső tér ilyen mértékben eltér a négyzettől. A hosszabb oldalakon így elhelyezett ablakok a belső térből épp egyenletesen osztják a falsíkot, és egyikük pont az oldalsó apszis tengelyébe kerül.

Felmerült az a kérdés is, hogy a viszonylag kisméretű ablakokon keresztül hogyan hatolt be a napfény a roppant vastag, 1,3 méter vastag falakon. A román korban szokásos, ún. „lőrés” szerű ablakok ugyan a római korban nem voltak szokásban, a pinceablak-szerűen lejtő ablakmélyedés azonban igen. Ennek legközelebbi, épen megmaradt példája éppen a pécsi temetőben, a nyolcszögletű, V. számú sírkamrában van.

A kripta lejáratát a kápolna délnyugati sarkában egy, a kápolna padozatával egy szintben lévő, csapóajtó képezhette. A lejárati lépcső és a kápolna fapadozata alapján más nem képzelhető el. Az előkamra és a tényleges sírkamra közti átjáró szélességét nem ismerjük, annak északi részét megsemmisítette egy hódoltság kori gödör.

Az ajtók szélessége a vélelmezhető szarkofágba temetkezés miatt is fontos kérdés, ugyanis azt (azokat) valahogy be kellett juttatni a kriptába. Ez elvileg megtörténhetett az építkezés fázisában is, azaz előre a helyükre kerültek a szarkofágok. A körülbelül méter széles, egyetlen kőtömbből kifaragott sírládát és annak fedelét az 1,60 méter széles ajtókon a kápolna belsejébe minden nehézség nélkül be tudták juttatni. Elvileg a csapóajtón és elő kamrán át is a helyére kerülhetett (kerülhettek), vagy ideiglenesen felszedték a kápolna padozatát.

 

h, Külső talajszint

Az épület egy déli irányban lejtő földhát nyugati részére épült. Az észak-dél lejtés az épület vonalában egy méter körüli. (Ezt a szintkülönbséget hidalja át a bejárati lépcső.) A lépcső előtti területen viszont hirtelen meredeken elkezd lejteni a felszín, valószínűsíthetően itt mesterséges felszínalakítás történt, lerézsűzték az épület előtti területet, ezzel is kiemelték az a környezetéből.

A kelet-nyugat lejtés minimális az épület két oldala között, mindössze 0,15-0,20 méter.

 

 

 

UTÓSZÓ

A háromdimenziós rekonstrukció folyamatáról és általános jellemzőiről írtunk már a sopianae-i bazilikaismertetésekor. Az ott általánosságban leírt elvek természetesen érvényesek minden rekonstrukcióra, így erre is.

 

A cella trichora régészeti feltárását Tóth Zsolt (Janus Pannonius Múzeum, Régészeti Osztály) vezette, a rekonstrukciót pedig a pécsi Ázsia Kincse Áruház támogatásával, valamint a környezet épületeit aZsolnay Örökségkezelő Kft múzeumpedagógiai programja számára  dr. Pozsárkó Csaba (SketchUcation Magyarország) készítette Google SketchUp Pro programmal, a renderelést pedig Lumion3D segítségével.

 

 


[2] Ezt megelőzően már a temető több épülete is megmodellezésre került mind valós, mind virtuális változatban: Fetter A. kőből és téglából építette meg a cella septichora, a korábban talált cella trichora, az I. számú (Péter-Pál) sírkamra és a II. számú (Korsós) sírkamra méretarányos kicsinyített mását; Pozsárkó Cs. az V. számú (nyolcszögletű) sírkamráról készített számítógépen háromdimenziós rekonstrukciót; Gábor O.-Szijártó K.-Fülöp B. az I. számú, az V. számú, és a XIX. számú sírkamrát, valamint a korábbi cella trichora épületét modellezte meg virtuálisan. Kétdimenziós (rajzos) rekonstrukciók is készültek: Fülep Ferenc a VII., XIII. sírkamra és a korábbi cella trichora; Gábor O.-Szijártó K.: I., II., IV., V.,  XIX., XX. sírkamrák és az ún. Ókeresztény Mauzóleum; Gosztonyi Gy.: II. számú sírkamra és a cella trichora; VisyZs.-Szijártó K.: cella septichora.  Nemcsak egyes épületekről, hanem az ókeresztény temető ismert részének egészéről is készültek rekonstrukciók: rajzos formában Gosztonyi Gyula és Fülep Ferenc; háromdimenzióban Gábor O.- Kraft J.-Fülöp B..

Kiállítások
2023.12.08. - 2024.07.31.

Karszt-barlang-kutatás – Rónaki László barlangász emlékkiállítás

Karszt-barlang-kutatás – Rónaki László barlangász emlékkiállítás

Rónaki László barlangkutató hagyatéka 2021-ben került a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztály gyűjteményébe. Ez az anyag kínálta az alapot a kiállításhoz, valamint a barlangok természetvédelmi jelentősége.

Kiállítások
2023.12.07. - 2024.06.23.

Eredet és ellentmondás

Eredet és ellentmondás

Válogatás Bocz Gyula szobrászművész életművéből. A tárlat különlegessége, hogy a művész számos rajza is látható, melyek eddig még soha nem szerepeltek kiállításon.