Digitális barangolás a múzeumban 34.

PÁSZTOR ANDREA: Játékkártya-gyűjtemény / Ázsiai kártyák

 
A Janus Pannonius Múzeum játékkártya-gyűjteményének első darabjait, 19. századi tarokk- és jóskártyákat pécsi családok adományozták a múzeumnak. Az évek során gyarapodó kártyagyűjtemény legjelentősebb részét Zsoldos Benő kártyagyűjteménye képezi. Hogyan került a hazai kártyatörténet első tudományos igényű kutatójának gyűjteménye a Janus Pannonius Múzeum Történeti Osztályára?

Az egykor fogadóként is működő régi tímárházat a Janus Pannonius Múzeum Történeti Osztályának épületévé alakították át az 1980-as években. Az épületkutatás során a 19. század közepéről származó, valószínűleg a hatóság által feldarabolt soproni kártyalap darabok kerültek elő a padló alól. Bezerédy Győző osztályvezető, aki maga is gyűjtötte a játékkártyákat, a legnevesebb hazai szakértő, Zsoldos Benő véleményét kérte ki a leletről. Így került kapcsolatba a múzeum az ország akkori legnagyobb, csaknem 300 kártyacsomagot tartalmazó gyűjteményének tulajdonosával.

Zsoldos Benő (Jánoska Antal engedélyével)

Zsoldos Benő (1905–1991) Budapesten banktisztviselőként dolgozott, hobbija az alkalmazott grafika és az ex-librisek tanulmányozása, gyűjtése volt. Eszperantó és angol nyelvtudása révén világszerte levelezett és cserélt gyűjtőkkel. Egy eszperantó lapban olvasta egy angol gyűjtő kérését, aki kelet-európai kártyákat cserélt volna. Zsoldos Benő magyar kártyát küldött neki, viszonzásul egy angliai kollekciót kapott. Ekkor, már nyugdíjasként fordult az érdeklődése a játékkártyák, mint az alkalmazott grafika hordozói felé. Pár évvel később a játékkártyagyűjtők és kutatók legfontosabb szövetségének, az 1971-ben Londonban megalakult International Playing-Card Society egyik alapító tagja lett. Ezt követően több kártyatörténeti tanulmánya jelent meg hazai és angol szaklapokban. Írásaiban foglalkozott a magyar kártyával, annak kialakulásával és a magyarországi kártyafestőkkel. Egy angol magángyűjteményben bukkant rá a mai magyar kártya legkorábbi példányára, melyet Schneider József 1835 körül Pesten készített. 1980-ban jelent meg A játékkártya és története című könyve, mely e témában az első tudományos igényű magyar nyelvű összefoglalás volt.

A Janus Pannonius Múzeum 1985-ben vásárolta meg a Zsoldos-gyűjteményt, mely nemzetközi viszonylatban nem nagy, kimagasló ritkaságok nincsenek benne, azonban a hosszú, tervszerű gyűjtés eredményeképp tér- és időbeli korlátok nélkül ad átfogó képet a játékkártyák világáról.

Saját gyűjteményéhez készített katalógusát Zsoldos Benő a Janus Pannonius Múzeum Évkönyvében, 1988-ban tette közzé. Tanulmányát ezekkel a mondatokkal vezette be: "A kártyagrafika az alkalmazott kisgrafika egyik ága, amely iránt nálunk nincs meg a kellő érdeklődés. A kártyajáték népszerű ugyan, de a kártyát, mint játékeszközt általában csak árucikknek tekintik. Ezzel szemben a kártya kultúrtörténeti dokumentum is, régi idők műveltségének őrzője, a művészeti, társadalmi, politikai élet kifejezője. A kártyalapok mindenkor követték a kor ízlését, szokásait, művészeti stílusát; rajtuk a történelem nagy eseményei is tükröződnek."

A játékkártya feltehetőleg Ázsiából, az indiai, perzsa, arab és kínai kultúrák köréből származik. A Janus Pannonius Múzeum kártyagyűjteményről szóló sorozatunk első részében három jellegzetes ázsiai paklit mutatunk be. A kontinens hagyományos kártyái merőben mások, mint az európaiak, nemcsak a kártyaképek témája, de a sorozatok és az azokat jelző szimbólumok tekintetében is.
                                                               

• Megnevezés: Pénzkártya
• Készítés ideje: 1970 körül
• Készítő: Guan Huat Company, Hong Kong
• Technika: nyomdatechnika
• Lapméret: 105 x 19 mm
• Lapszám: 120
• Nyilvántartási szám: Zsoldos-kártyagyűjtemény, 151

Kínában a kártyák hosszú, keskeny alakúak, ebből arra lehet következtetni, hogy eredetileg papírpénzzel játszottak szerencsejátékot. A papírpénzek megkülönböztető jegyeit a 12. században keskeny papírlapokra festették, így alakult ki a kínai pénzkártya, amit az első játékkártyák között tartanak számon. Több változata van, az itt látható játszma (pakli) négyszer harminc lapból áll.
                                                               

• Megnevezés: Hana-karuta (virágkártya)
• Készítés ideje: 1970 körül
• Készítő: Nintendo Playing Card Co. Ltd., Kyoto, Japán
• Technika: nyomdatechnika
• Lapméret: 54 x 33 mm
• Lapszám: 48
• Nyilvántartási szám: Zsoldos-kártyagyűjtemény, 322

Japánban a 17. század elején a virágkultuszból alakul ki a hagyományos virágkártya. Kemény, lakkozott kartonra nyomott lapjai kis alakúak, a 12 hónap 4-4 jellegzetes virágát (pl. szilvavirág, cseresznyevirág, írisz, krizantém) ábrázolják.

• Megnevezés: Dazsavatara
• Készítés ideje: 1970 körül
• Készítő: madrasi kártyafestő, India
• Technika: kézi festés, lakkozás
• Lapméret: ⦰ 100 mm
• Lapszám: 120
• Nyilvántartási szám: Zsoldos-kártyagyűjtemény, 329

Indiában a legelterjedtebb kártyafajta a 10 sorozatból álló hindu Dazsavatara kártya. Mindegyik sorozatban a tíz számos lap mellett két alakos lap található, amelyek közül az egyik Visnu inkarnációját (teknős, kagyló, oroszlán, kard, bárd stb.), a másik ülő helyzetben vagy lóháton papot ábrázol. Indiában eredetileg szertartások alkalmával, jövendölésre használták a vallási tárgyú képeket és szimbólumokat ábrázoló kártyalapokat. A kerek lapokat kézzel festették és lakkozták.

Irodalom:

• Zsoldos Benő: A Janus Pannonius Múzeum kártyagyűjteménye. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 32 (1987) (Pécs, 1988) https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_BARA_JPM_evkonyv_1987/?pg=115&layout=s [megtekintés: 2020.04.09.]
• Zsoldos Benő: A játékkártya és története. Gondolat, Budapest, 1980.
• Jánoska Antal weboldala a kártya kultúrtörténetéről: https://www.kartya-jatek.hu [megtekintés: 2020.04.09.]
• Berend Mihály–Jánoska Antal (szerk.): Kártyalexikon. Akadémiai Kiadó, Budpaest, 1993.