2020

Augusztus

Digitális barangolás a múzeumban 40.

Hírek
2020.05.05.

Digitális barangolás a múzeumban 40.

"Vigyázzunk rá, mint a hímes tojásra" – szép mondás, de mit jelent ez a a gyakorlatban? Hogyan lett jelentőssé és miből áll a JPM madártojás-gyűjteménye?


KISBENEDEK TIBOR:
Természet „hímezte” tojások –

Barangolás a Természettörténeti Osztály madártojás-gyűjteményében


Ugyan Húsvét már elmúlt, de most tart éppen a madarak költési időszaka, nagy részük le is rakta tojásait, akár itt-ott már ki is kelhettek a fiókák, hanem akkor pedig a szülők még éppen kotlanak. Ilyenkor tilos zavarni őket, sőt a fészkek környékén sem érdemes mozogni, de meg lehet ismerkedni a múzeumi tojásgyűjteménnyel.

Nádi sármány (Emberiza schoeniclus) fészekalj

A Természettörténeti Osztály talán leginkább óvott gyűjteménye a madártojások gyűjteménye. Tudjuk, a hímes tojásokkal óvatosan kell bánni – „óvja, mint a hímes tojást”: ez nem csak azt jelenti, hogy a rajta lévő festés, minta ne sérüljön, hanem ne törjön össze a tojás. Ez azonban csak azokra tojásokra vonatkozott, amelyeket eltettek, mint egy szép műtárgyat vagy emléket, mert egyébként a legények feltörték a tojást és megették. Ha tojásokat el szeretnénk tenni hosszabb távra, ki kell fúrni és a pici lyukon ki is kell fújni a tojás tartalmát, hogy csak az üres héj maradjon. Így tárolják a gyűjtők a madártojást is. Nagyon fontos, hogy jó minőségűek legyenek a preparáló eszközök, Agárdi Ede Halle-ból rendelt fúrót és kifújó csöveket.

A citromsármány (Emberiza citrinella) tojáson jól látszik a kifúrás nyoma, ezen
keresztül fúják ki a tartalmát

A madártojások többsége kisebb és vékonyabb héjú, mint a tyúktojás, náluk hatványozottan érvényesül, hogy vigyázni kell rájuk, mert nagyon könnyen törnek. Igy például hideg kézzel nem is pakoljuk át gyűjteményt, mert óhatatlanul is kevésbé érezzük, hogy mi van kezünkben és gyorsabban összetoppanthatjuk. A másik szempont pedig, ami miatt óvni kell őket, mert pótolhatatlanok az eddigi gyűjtemények. A természetvédelmi törvények a '60-as évektől nem engedélyezik a gyűjtésüket. Így egy időben a múzeumok között valóságos verseny folyt, hogy ki tudja megszerezni a létező magángyűjteményeket. Múzeumunk a '90-es években éppen csakhogy lecsúszott egy gyűjtemény megvásárlásáról, így a gyűjteményünk – csak közgyűjteményekben elhelyezett tojásgyűjtemények között – harmadik országos viszonylatban. Magyarországon tojásgyűjteményekben mindösszesen 16 000 fészekalj található, ezek többsége – 3 kivételével – közgyűjteményben van elhelyezve, írja Haraszthy László 2012-ben megjelent tojáskatalógusa előszavában. A Janus Pannonius Múzeum Természettörténti Osztály tojásgyűjteménye 1310 fészekaljat tartalmaz. Honnan származik a gyűjteményünk?

Gyűjteményi fiók énekes madarak tojásaival

Lényegében három gyűjtő tojásgyűjteménye alkotja a törzsanyagot, ezek név szerint Agárdi Ede, Horváth Lajos és Vándor Tamás, illetve Agárdi Ede fészekgyűjteménye. Rajtuk kívül még néhány fészket és fészekaljat – Szalafai István és Tóth Attila is gyűjtött, illetve a gyűjtők maguk kaptak cserébe vagy ajándékba más gyűjtőktől fészekaljakat. Így legalább 25 gyűjtő nevét is megtalálhatjuk a cédulákon. A gyűjtők közül Szalafai István a Janus Pannonius Múzeum munkatársa volt, illetve Agárdi Ede Dombay János – Janus Pannonius Múzeum akkori igazgatója – kérésére 1958-ban, 67 éves korában kezdett újból tojást gyűjteni a JPM részére, miután 1956-ban a budapesti Természettudományi Múzeum Baross utcai Állattárában őrzött 5000 fészekaljat tartalmazó gyűjteménye a harcok alatt egy belövés következtében elpusztult.

Horváth Lajos hagyatékaként gyűjteményét örökösei adományozták a Múzeumnak, még Vándor Tamás pedig még életében ajándékozta a gyűjteményét a Természettörténeti Osztálynak. A három gyűjtő valamilyen módon pécsi kötődésű, Agárdi Ede 1891. március 14-án született Pécsváradon, és ugyanott hunyt el 1973. augusztus 20-án; Horváth Lajos Pécsen volt középiskolai tanár; Vándor Tamás pedig pécsi illetőségű pszichológus. Így érthető módon a gyűjtemény elsősorban Pécs a Mecsek és környékéről származik, de szívesen gyűjtöttek ország más részein is, illetve csere révén főként Agárdi Ede egyrészt a gyűjteménye gyarapításai miatt az ország más tájait is bejárta az Alföldtől a Bükk hegységig, de kapcsolatban volt a kora gyűjtőivel, és számos csere révén is szert tett fészekaljakra. Ez összefüggésben állt a gyűjtők gyűjtési szokásaival is.

Agárdi Ede szívesen levelezett és cserélt másokkal, Horváth Lajos inkább maga szeretett gyűjteni, ezért nagyon sok ember kíváncsiságát elégítette ki a Múzeum, mikor közkinccsé tette gyűjteménye adatait. Vándor Tamás kapcsolatban állt a fenti gyűjtőkkel és még Németh Márton pécsi borásszal, aki szintén ismert madártojásgyűjtő volt is, Vándor Tamás is szívesen cserélt. Legkorábbi gyűjtési adat 1909-ből származik, Agárdi Ede gyűjtése. A legkésőbbi adatok pedig a 1977-ből ez Horváth Lajos gyűjtése, valószínűleg – mint múzeumi alkalmazott – engedéllyel gyűjtött. Ezzel nemcsak nálunk, hanem szinte biztos, hogy az egész országban is ez a legutolsó hivatalos madártojásgyűjtés.

A gyűjtemény leírása, érdekességei

Agárdi Ede tojásgyűjteménye 134 faj, 627 fészekaljából áll, az utolsó fészekaljat – 80 évesen – 1971. június 16-án gyűjtötte: balkáni gerle (Streptopelia decaocto). A gyűjteményben található fészekaljak közül kettő (Charadrius dubius, ill. Columba oenas) határainkon kívülről származik. Valamennyi tojás szakszerűen, a lehető legkisebb lyukon került kifújásra.

A fészekaljak határozása szinte hibátlan. A Múzeumban található fészekgyűjteménye 43 faj 110 fészkéből áll. 12 fészekben tojások is vannak, legtöbbször teljes fészekaljak. A fészkek 1909 és 1970 között kerültek begyűjtésre, döntő többségük azonban 1958-1961 közötti évekből, azaz második tojásgyűjtési időszakának első éveiből származik. Van a fészkek között egy kiemelésre érdemes adat. 1961. május 20-án egy tengelic fészekből 4 tojást gyűjtött, majd ugyanazon év július 10-én ugyanebből a fészekből 4 szürke légykapó tojást vett ki gyűjteménye számára.

Horváth Lajos tojásgyűjteményében sok fészekalj származik Pécsről és környékéről, Sopronból és Csornáról is, ill. egy pedig Székelyudvarhelyről, ő gyűjtötte – mint tojásgyűjtő – a legutolsó madárfészekaljat Magyarországon 1977. május 31-én. (Böjti réce – Szabadszállás). Horváth Lajos tojásgyűjteménye 161 faj 570 fészekaljából áll. A gyűjteményben található egy kékes rétihéja fészekalj, amelynek határozása a tojások mérete alapján megerősíthető. Horváth Lajos különösen jó érzékkel kereste és találta a nehezen felderíthető fajok, pl. réti és berki tücsökmadár, fitisz és sisegő füzike stb. fészkeit. Számos faj, pl. kövirigó vonatkozásában nagyon értékes faunisztikai adatokat szolgáltat a gyűjtemény. A gyűjteményéhez saját maga preparálta madár és fészkek is tartoztak. Vándor Tamás tojásgyűjteménye 84 fajból és 113 fészekaljból áll. Két fészekaljat külföldön gyűjtött Újvidék (Szerbia), az összes többi Magyarországon került begyűjtésre. A gyűjteményben található tojások többségét 1945–1953 között (és Pécs környékén) gyűjtötte. 

                                                                  Ezüstlile (Pluvialis squatarola). Horváth Lajos preparálása

Vándor Tamás tojásgyűjteménye 84 fajból és 113 fészekaljból áll. Két fészekaljat külföldön gyűjtött Újvidék (Szerbia), az összes többi Magyarországon került begyűjtésre. A gyűjteményben található tojások többségét 1945–1953 között (és Pécs környékén) gyűjtötte. 

Agárdi Ede és Vándor Tamás gyűjtései; az egyik cédulán látszik,
hogy azt a
fészekaljat Radetzky Jenőtől kapta Agárdi cserébe.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK!

A DIGITÁLIS BARANGOLÁS SOROZAT RÉSZEI

Kiállítások
2019.05.09. - 2020.10.31.

Az első falvak - Az újkőkor letűnt világa a Dél-Dunántúlon

Az első falvak - Az újkőkor letűnt világa a Dél-Dunántúlon

A kiállítás a helyi újkőkori közösségek közép-európai szinten is jelentős régészeti örökségét mutatja be a legújabb kutatási eredmények tükrében.

Kiállítások
2020.07.04. - 2020.09.06.

Elhagyott illúziók

Elhagyott illúziók

A JPM Modern Magyar Képtárának sorozata kortárs pécsi és egykor Pécsett alkotó, vagy valamilyen szállal Pécshez kötődő képzőművészek alkotásait, illetve pécsi képzőművészeti magángyűjtemények anyagát mutatja be egy-egy kamara-kiállítás keretében.