2020

Október

Digitális barangolás a múzeumban 49.

Hírek
2020.05.19.

Digitális barangolás a múzeumban 49.

"Este van, este van: kiki nyúgalomba! Feketén bólingat az eperfa lombja" – ha álmunkból felébresztenek, akkor is el tudjuk mondani Arany János versét. No de mit kell tudnunk arról az a bizonyos eperfáról? Mire lehetett hasznosítani?

DÉNES ANDREA: 25 pálcaütés egy eperfáért Elfeledett, sokoldalú eperfáinkról


Ki ne hallotta volna, aki pécsi, az Eperfás út nevét? Jól ismert hely, és rögtön mellette van még egy Eperfás utca is. Baranya megye számos más településén is közterületek neve őrzi az egykori eperfasorok és a selyemhernyó tenyésztés emlékét. Nem sok helyen maradtak már öreg fák, pedig valaha annyira becsben voltak, hogy károsításukért komoly büntetés járt. Digitális barangolásunk során a Pécs környéki „selyembogár-tenyésztést” és az eperfák sokoldalú népi hasznosítását járjuk körül.

Nem minden fekete, ami fekete

Magyarországon két eperfafaj fordul elő, a fehér eperfa (Morus alba) és a fekete eperfa (Morus nigra). Nem minden fekete termésű fa fekete eperfa. A fehér eperfa gyümölcse is gyakran sötétlila, majdnem fekete. A nevek közé bezavar még a földi eper is, ami inkább szamóca, emiatt faepernek is nevezik az eperfa gyümölcsöt. És, ha ez még nem lenne elég, az eperfákat a Dunántúlon meg inkább szederfának hívják, közülük a fekete eperfa tájneve pedig savanyú szederfa.

                                                                        Öreg pécsi eperfák (fotó: Dénes Andrea)

Akár halálbüntetés is fapusztításért

Napjainkban a hazai eperfák zöme fehér eperfa, fehér, cirmos rózsaszín vagy sötétlila terméssel. Kínából származik, ahol komoly kultúrája van használatának. Magyarországon Mária Terézia rendeletei nyomán kezdték tömegesen telepíteni selyemhernyó tenyésztés céljából. Akkoriban a törvényi védelme is igen nagy volt ezeknek a fáknak. Szándékos fapusztítás esetén legalább 25 pálcaütés, de akár halálbüntetés is járhatott. A nagyétkű, selyemszálakat termelő hernyókat az eperfa lombjával etették, e célból az utak mellé eperfasorokat telepítettek, és epreskertek létesültek sokfelé.

Az ország első selyemeresztő bogarai a baranyai Pellérden

Baranyában Pellérd, Pécs, Mohács és Siklós említése fontos a selyemhernyó tenyésztés szempontjából. Pellérden rögtön a török hódoltság megszűnte után, tehát jóval Mária Terézia uralkodása és eperfa-telepítési rendeletei előtt, az Olaszországból származó Passardi János Péter nagyobb mennyiségű eperfacsemete behozatalával, majd selyemlepkék „tojásainak” beszerzésével nyitott utat a hazai selyemhernyó-tenyésztésnek. Vállalkozása nem sokáig maradt ugyan fenn, de aztán pár évtized múlva ismét fellendült Baranyában a selyemüzlet. 1789-ben pécsi kiadású kézikönyv, „A selyem eresztő bogarakról és az ezekkel való mind végezetig tartó munkálkodásokról szóló hasznos könyvetske” is megjelent a selyemgubó termelésben résztvevők számára.

Az eperfák telepítését a 19. században is szorgalmazta a vármegye, Pécsett társaság is alakult, amely több mint 20 ezer eperfát ültetett Pécs határában. Utoljára a két világháború közötti időszakban volt nagyobb eperfaültetés különösen Siklós, Pécs és Mohács környékén. Akkoriban a közterületekre és a közutak szélére legalább 2/3 részben kötelező volt eperfákat ültetni, a fák károsítását pedig még ekkor is szigorúan büntették.

A lakosság azért a szívébe zárta a fákat

A legtöbb falusi udvarba is ültettek fákat. A selyemhernyó-tenyésztők pedig bárki portájára bemehettek lombot gyűjteni. Bár …az Ormánságban a hatóságilag kijelölt bogaras lányok eléggé undorodtak a hernyók gondozásától, ugyanakkor a lakosság azért a szívébe zárta a fekete, fehér és cirmos gyümölcsöt termő fákat; lekvárt és pálinkát főztek termésükből. A találékony magyarság nem hagyta veszni a tömegesen termő javakat, pláne, ha az ingyen is volt. A pálinka és a lekvár mellett az epertermés takarmányként is jelentőssé vált, emiatt a gazdasági udvarokba is szívesen ültették. Különösen a disznók és a baromfi kedvelte; a tyúkok versenyt futottak egy-egy lepottyanó eperszemért. Vigyázni kellett azonban, hogy a libák ne jussanak a fák közelébe, mert az erjedő epertől képesek voltak berúgni, ahogy ezt már a kis róka, Vuk történetéből is jól ismerjük. Ma a spontán is többfelé elterjedt fák alól a vadak is szívesen csemegéznek.

                                                        Lekvárt is szívesen főztek régen epertermésből (fotó: Dénes Andrea)

Szabolcs megyei édesítő

A fehér eperfa gyümölcse éretten különösen édes. Kicsepegett, besűrített nedvét el is tették egykor télire, sőt különös találékonyság volt, hogy a cukorban is szűkös, háborús időkben a tonnaszámra termő gyümölcs levét befőttek és lekvárok édesítésére is használták, ez volt a Szabolcs megyei édesítő, és úgy nézett ki, mint a melasz. Levelét itthon megszárítva teafűként is használták. A balkáni országokban a fiatal leveleket szívesen töltik meg bárányhússal vagy más töltelékkel, és készítik el hasonlóan, mint mi a töltött káposztát vagy a töltött szőlőlevelet. A még zsenge leveleket tavasszal gyűjtik és savanyítva tartósítják. A levél vitaminokat, antioxidánsokat, értékes ásványi anyagokat tartalmaz, de talán még fontosabb, hogy fehérjetartalma is magas, éppen ezért fejlődtek rajta olyan jól a selyemhernyók is.

Az eperfahordó rendkívüli harmóniát adott a pálinka ízének

A fáknak nemcsak levele és gyümölcse volt hasznosítható, hanem gyökerük és fájuk is. Az eperfából készült hordóban érlelt pálinka aranyszínűre és kristálytisztára érett, ízének pedig rendkívüli harmóniát adott az eperfahordó. A kivágott fák gyökérszálait vékonyra hasítva, felpuhítva zsák- és bocskorvarrásra, valamint természetes kötözőanyagként is használták régen.

Az selyemhernyó tenyésztés 1970-re megszűnt itthon. A fehér eperfákra már nem volt szükség, tömeges vesztüket a levelükön szintén jól szaporodó amerikai fehér medvelepke károsítása és a XX. századi útszélesítések jelentették, amikor sorra vágták ki az eperfasorokat. Bár spontán is sokfelé megjelent magról szaporodva, ma már minden öreg példány különösen nagy kincs.

                                                                                 Fehér eperfa sötét színű terméssel (fotó: Dénes Andrea)

Az igazi fekete még finomabb

A másik hazai eperfafajunk az igazi fekete eperfa vagy ismertebb tájnevén, a savanyú szederfa még nagyobb veszteséget szenvedett. Annyira megritkult ugyanis, hogy a kutatók szinte minden egyes példányukat személyesen ismerik. Pedig termesztésének múltja igen régi, talán ezért is bizonytalan őshazája - leginkább a mai Irán területéről származónak tartják. Akár a Honfoglalás korában is termeszthették itthon, de bizonyosabb, hogy a XV. századtól kedvelt gyümölcsfa, amit tényleg értékes, aromás, savanykás ízű, nyári melegekben rendkívül jól eső gyümölcséért ültettek. Érett termését nyersen és aszalva is fogyasztottak régen. Nem sokban különbözik fehér nevű fajtársától, és ez is okozhatta eltűnését, hiszen sokan, még a faiskolák is a fekete termésű fehér eperfával azonosították. Az igazi fekete eperfa terméseinek nincs kocsánya (szára), azok szorosan ülnek az ágakon – talán ez és savanykás gyümölcsíze a legfőbb jellemzője. Baranyában nem ismert előfordulása.

Irodalom, források a szerzőnél.

Borítókép: Gyönyörű, kettős eperfasor Kisharsánynál (Fotó: Tóth Zsolt)

A DIGITÁLIS BARANGOLÁS SOROZAT RÉSZEI

Kiállítások
2019.05.09. - 2020.10.31.

Az első falvak - Az újkőkor letűnt világa a Dél-Dunántúlon

Az első falvak - Az újkőkor letűnt világa a Dél-Dunántúlon

A kiállítás a helyi újkőkori közösségek közép-európai szinten is jelentős régészeti örökségét mutatja be a legújabb kutatási eredmények tükrében.

Kiállítások
2020.09.18. - 2021.03.15.

Bizarr vagy pazar?

Bizarr vagy pazar?

A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményéből származó válogatás szemlélői hazai és külföldi fajokkal – lepkékkel, bogarakkal, egyenes- és hártyásszárnyúakkal –, valamint a házunk táján is megismert fajokkal ismerkedhetnek meg.