Egy betű látszata

A Variációk a Színes városhoz – Zománcművészeti kísérletek a magyar képzőművészetben (1967-1972) című időszaki kiállítás (Pécs, Modern Magyar Képtár, Papnövelde utca 5.) kísérőprogramjaként a Baranya Megyei Fiúnevelő Otthonból (Pécs, Megye utca 22.) áthozva – gondos tisztítás és konzerválás után – a Modern Magyar Képtár állandó kiállításában helyeztük el Ficzek Ferenc (1947-1987) alkotását.

A 2,70 méter magas, 3,60 méter széles, 42 darab, egyenként 45x45 cm-es elemből álló, 1972-ben készült zománcfal a művész életműve korai, tisztán geometrikus, konstruktivista periódusának egyik reprezentatív főműve, mely Lantos Ferenc és a Pécsi Műhely alkotói irányát követve az 1920-as évek avantgárdjának, illetve a pécsi Bauhaus hagyományának formaeszményét eleveníti fel az 1970-es évek művészettörténeti és művészetpolitikai közegében.


A forma világnézete itt is ugyanaz: a mértani alakzatok kemény körvonalai, egyöntetű színmezői, erős kontrasztjai minden tárgyias vonatkozás és a művész személyes kézjegyének kiiktatása az áttekinthető rend és kompozíciós egyensúly megteremtésével, hogy a kép egyedüli közlendője saját szerkezete legyen. A konstruktivizmusnak ezt a közvetettségét, tervezés és kivitelezés különválását a zománc technikája még inkább felerősíti. A geometrikus motívumok előzetes papírsablonjai számára a zománcfelület véletlenszerű (miközben fényes, harsány színvilágával éppen ez erősíti fel, keményíti a szerkezetiséget), s a kép leválik az eljárásról. Ficzek művén az üresen hagyott, fehér zománcfelületek a motívum technikától független önálló létét sugallják. Mintha a művész későbbi, térbe kilépő formázott vásznainak előképe lenne ez az alakzat sík és tér, felszínforma és térplasztika kétértelműségével. A motívum belső mozgása is ez a kétértelműség: axonometrikus elemek folytonos visszazárulása a síkba, hogy ennek a belső mozgásnak a keretét egy dőlt, elcsúsztatott hasábokból, egymást keresztező erővonalakból álló X alakzat fogja közre. Miként a térbeliség illúziója, úgy ez egyúttal egy betűforma látszata.

William Hogarth The Analysis of Beauty (1753) című művében az imitációs, természetelvű képzőművészet emblematikus sémájával, az S formájú szépségvonal kecses „természetességével” szemben az X alaksémája mint a merev, élettelen formaszerkezet negatív jelölője értelmeződik Mindezzel Hogarth, művészi eszménye ellenében akaratlanul azt a 20. századi konstruktivizmust előlegezi, mely Ficzek X-ében itt valóságos testet ölt. A műalkotás az avantgárdban, akárcsak az önmagát jelentő puszta betű, már nem akar hasonlítani, jelentés nélküli reduktív, absztrakt formájába zárul. Ficzek motívumának jelkaraktere is csak ezt a modern művészettörténeti általánosságot szimbolizálhatja, hiszen minden rögzíthető jelentést beváltatlanul hagy.

De éppen így lehet alkalmas, hogy a pécsi Modern Magyar Képtárt emblémaként jelölje. Már csak azért is, mert Paul Rand – a 20. század egyik legjelentősebb grafikai tervezője – szerint történetileg a konstruktivista képzőművészeti absztrakció teszi lehetővé, hogy létrejöhessen az önálló grafikus dizájn. A bejárati fogadótérben elhelyezett Ficzek zománcképből alkotott logó ezért egyszerre utalhat erre az eredetre és jelezheti a múzeumi szervezeti rendszeren belül a képzőművészet, valamint a nemzetközileg is elismert pécsi képzőművészet modern önállóságát.

Ficzek Ferenc alkotásának bontása a Baranya Megyei Fiúnevelő Otthonban:
https://photos.app.goo.gl/G4yJDqmbjNDvrqdg6

Ficzek Ferenc alkotása a Modern Magyar Képtárban:
https://photos.app.goo.gl/Zd6KV3yKesud6MV5A