2024

Március

Lajti Regina: Mese fiataloknak

Hírek
2021.08.03.

Lajti Regina: Mese fiataloknak

A Claire Vasarely meseíró pályázat díjazott alkotása.

LAJTI REGINA
József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakgimnázium, Monor
DÍJAZOTT ALKOTÁS
Középiskolás kategória
 
Egyszer régen, mikor még azt hitték, hogy a lapos Föld széléről le lehet esni a végtelen csillagos térbe, mikor az emberek lovaikat nevezték Musztángnak és mennydörgéskor Isten haragjától óvakodtak, létezett egy kis ország. Ennek az országnak volt egy öreg királya, aki már régen megözvegyült, trónja pedig egyetlen fiára, a hercegre várt. A nép szerette és tisztelte a bőkezű és jóságos uralkodót, a lányok pedig egytől egyig a titokzatos hercegről szőttek szerelmes álmokat. Nem tudtak róla túl sokat, mert amilyen délceg, éppen annyira visszahúzódó is volt. A bálokon mindig csak addig tűnt fel, míg apja oldalán köszöntötte a vendégsereget, de rögtön azután el is tűnt. Gyakran lovagolt ki az erdőszéli patakhoz, de ha társasága akadt, rövid üdvözlés után továbbállt.

A hatalmas palota egy dombon magasodott az ország szívében, melyet körülölelt sok kis város és falu. A király minden hónapban bált szervezett, kivéve felesége halálának évfordulóján. Ilyenkor a nép éjszakánként gyertyákkal vonult az utcára, és a szeretett királynőt gyászolta. A férj és a fiú nem hagyták el a palotát, míg véget nem ért a május, majd minden visszatért a régi kerékvágásba, folytatódott az örökös mulatság.

A huszadik évforduló közeledtével egyre több felhő gyűlt a napfény útjába, az éjszakák még sötétebbé, az árnyékok még félelmetesebbé váltak, a király állapota pedig tovább súlyosbodott. Orvosok fordultak meg sorra a palotában, de egyikük sem nem tudta lelassítani a végzetes romlást. A nép mit sem sejtett az öreg király betegségéről, Az utolsó napokban, mielőtt a halál magával vitte a király lelkét, a herceg fejére került a korona. Majd a májusi éjszakán, mikor a nép az utcára és a palota elé vonult a gyertyafényben, kitárult a hatalmas ajtó, melyen egy sötét hajú, fiatal férfi lépett ki, aki a király koronáját viselte. Hosszú, vörös palástja mellett az udvartartás kísérte fekete öltözetben. Még a bolond is fakó színű öltözékben totyogott a hófehér koporsó mellett, melyet az újdonsült király mögött vittek ezüstpáncélos katonák. Egyetlen szó sem hangzott el azon az éjszakán, miközben a nép lesújtva állt félre, hogy utat adjon a gyászmenetnek.

A percek órákká lettek, az órák napokká, a napok hetekké majd hónapokká, és újra beköszöntött a tavasz. Az emberek újra munkába álltak a földeken, naphosszat kapáltak és vetettek. Vetettek volna, ha lett volna mit. Kapáltak volna, ha kis birtokukat rég el nem adták volna gazdag uraknak, akik hatalmas házakat építettek rajta. A király halála után egyre több felhő gyűlt a napfény útjába, az éjszakák még sötétebbé, az árnyékok még félelmetesebbé váltak, a gát a határ mentén átszakadt, a folyó, ami átszeli a birodalmat pedig elhagyta medrét, és hatalmas pusztítást okozott a fél országban. A nép elszegényedett, már az alacsony adót sem tudták fizetni. Néhány hónap alatt a virágzó országból sivár, puszta hely lett, ahol a bőség zavarát éhínség váltotta fel.. Az ifjú trónörököst azóta nem látta senki, mióta a temetés után a bezárultt mögötte a palota ajtaj. Annyira lesújtotta szeretett apja halála, hogy ki sem tette a lábát a palotából és nem törődött tulajdon népével, de még saját magával sem. Naphosszat a trónon ült és a bálterem falának egyre mélyebb repedéseibe bámult, vagy szobájában aludt. Alig evett, a borospince azonban egyre üresebben kongott. lett. Az emberek elégedetlensége napról napra nőtt, míg egy nap a palota elé vonultak. Követelték, hogy lépjen elő a király, és feleljen az ország romlásáért. Mondjon le, hadd válasszon a nép új vezetőt. Ő csak tovább ült trónján, egy szót sem szólt, közben az udvartartás ijedten rohangált fel-alá. Miután órákig kérlelték, hirtelen felállt, felsétált a hosszú lépcsősor tetejére, és eltűnt a folyosó végi szobában. Koronáját letette az éjjeliszekrényre, bezárta az ajtót, közben a szanaszét heverő üres üvegekből kiitta az utolsó csepp bort is. Kimerült ásítással szétterült ágyán, és a heves kopogásokkal és kiabálásokkal mit sem törődve, elaludt.

A palota kőfolyosóján találta magát. Éppen apja szobája mellett haladt el és meglepetten látta, hogy ajtaja résnyire nyitva áll. Mérgelődni kezdett. Azt gondolta, biztosan az öreg szolgáló takarít bent, pedig meghagyta, hogy az az egyetlen hely a kastélyban, ahová senki nem teheti be a lábát. Tévedett. A szoba üres volt, minden a helyén, úgy, ahogy hagyta. Néhány pillanatig zavarodottan álldogált, , majd megfordult a küszöbön. Ekkor az ablakra esett a pillantása. Valaki éppen kimászott rajta. Odarohant, kinézett a hatalmas kertre. Egy magas tölgyfa alatt egy alak suhant el,, de a király a köd miatt nem látta, ki vagy mi az. Aztán rájött, hogy nem is köd az, hane füst, és nem is a kertben gomolyog,, hanem egy közeli házból. . A király hirtelen ott termett a lángok közelében, és egy családot látott fekete foltokkal testükön. Csak álltak az égő ház előtt szorosan ölelkezve. Az apa, az anya, egy fiatal lány és egy egész apró fiúcska. A tűz megállíthatatlan volt. Ekkor tompa kopogás és kutyaugatás hallatszott. Egyre erősödött, közben az égő ház és a zokogó család lassan elenyészett. .
A király ismét az ágyában találta magát, , immár nyitott szemével bámulta a plafont. A főtanácsos és a szolgálók kitartóan kopogtattak. Felkelt, félrerúgott egy üveget, és ajtót nyitott. A főtanácsos szinte beesett a szobába.

-A nép a kapu előtt őrjöng és már alkudni sem hajlandó. Reméltem, hogy reggelre eltűnnek, de egyre dühösebbek. Mindannyiunk fejét akarják! Kérem, könyörgök, királyom… De a király ekkor már nem volt a szobában. Apja szobájához vágtatott. Az ajtót zárva találta, de ez sem nyugtatta meg: kinyitotta az ajtót, és egyenest az ablakhoz rohant. Azt a házat kereste, amely álmában szörnyű lángok között dőlt össze. Romokat nem látott, csak égig érő gazt. Nem hitt a szemének. Tengernyi ember állt a palota előtt. Hangosak voltak, piszkosak és türelmetlenek. A király nem rendült meg az erőszakos tömeg láttán, kiállt a palota erkélyére, és várt. Pillanatok alatt síri csend lett. Mindenki az uralkodót figyelte. Majd’ egy év után színre lépett, ráadásul teljesen máshogy festett, mint azelőtt. A bor, a magány és a keserűség évekkel öregebbnek mutatta, ereje és daliás alkata már csak emlék volt a fiatal lányok szívében. Drága ruhái lógtak rajta, mint a rongyok, beesett arcán mégis határozottság tükröződött.

-Van egy utca a közelben, melynek sarkán sűrű növényzet burjánzik. Hogyan lehetséges ez a város szívében?
A tömeg dermedten hallgatta a király szavait. Néhányan olyasmit kiabáltak, hogy fél éve leégett, azóta senkinek nem volt pénze házat építeni rá, megvenni meg senki nem akarja. Aztán egy bajszos férfi tört át a tömegen. Két gyermek és egy asszony követte. Őket látta a király álmában. Az nem lehet. Vagy mégis? Még aznap megkezdődött a ház újjáépítése. A hivatalos ügyek intézése után a király nyugovóra tért. Mikor visszaért szobájába, majdnem elesett az üvegben, melyet reggel rúgott odébb. Úgy rémlett neki, kiitta az utolsó cseppig, most mégis csordultig volt borral. Úgy gondolta, a képzelete játszik vele, így inkább az ágya felé vette az irányt, és máris álomba merült.

Most a városszéli pataknál állt, ahová gyakorta kilovagolt korábban. Az átlátszó vízben meglátta önarcképét. Egy sötét szempárral nézett farkasszemet a holdfényben tükröződő vízen. A sötét árnyalatot hirtelen felcserélte valami világoskék, majd egy ismerős alak bukott ki a vízből. Szeme élénken világított, egész közel hajolt a királyhoz, akit beszippantott a kékség. A folyó vizében találta magát. Iszonyatos erővel rántotta magával a hullám, közben a gát darabjai úsztak el mellette. Egy hatalmas kőtömb letarolta volna, ha az az alak ki nem rántja a vízből. Megint a parton állt, de már nem egyedül. Egy nő állt mellette. . Vállán fehér galamb ült. A város felé nézett, amelyet nemsokára elér a víz. Szótlanul álltak, és nézték, hogyan tör át a víz az utcákon, a fákon, hogyan teríti be a földeket. Borzasztó látvány volt, mégis megvolt a maga gyönyöre. Ahogyan ez eszébe jutott, a király el is borzadt saját gondolatától, és a nő felé fordult. Megfogta kezét, és ekkor észrevette, hogy saját keze olyan apró, mint egy kisgyermeké. A holdfényes éjszaka örvényként tűnt el a király lábai alól, aki zihálva ébredt ágyában. Ezúttal már nem voltak kétségei afelől, hogy végképp megőrült. Valahonnan ismerős volt az az arc. A világos szemek. A sötét, hosszú haj és a határozott, vékony ajkak.

Újra megboldogult szülei szobája felé vette az irányt. Kitárta az ajtót, és megállt. Nem hitt a szemének. Az nem lehet. Vagy mégis? A családi portré előtt állt, melyen ő is rajta volt, néhány éves korában. Mögötte szülei álltak. Apja, és a nő a látomásaiból, akinek a képen is kezét szorítja. Az édesanyja. Könnyes szemmel rohant ki a szobából, és a patakig meg sem állva vágtatott Musztáng hátán. A víztükörbe pillantott, és látta, hogy szakálla nőtt, haja válláig ér, szeme beesett és elveszítette régi fényét. Egy idegennel nézett farkasszemet, akitől megrémült, és akitől meg akart szabadulni. Feldúltan ült vissza paripájára, és visszatért a palotába.

A percek órákká lettek, az órák napokká, a napok hetekké majd hónapokká, és újra beköszöntött a tavasz. A Nap meleg sugarai újra elérték az országot, a hold még gyönyörűbb fénnyel vonta be a patak vizét, a hatalmas tölgyfák árnyéka kellemesen hűvösséget adott a forró, koranyári napon. a A palota előtt kígyózó sor húzódott. . Az ifjú király először tartott bált, éppen szülei halálának évfordulóján. Minden visszatért a régi kerékvágásba, és ha változott valami, az csak még szebbé tette az ország életét. Többé nem gyászoltak májusban, hanem hatalmas mulatságokat rendeztek az egész birodalomban. A bál utáni hajnalon az ifjú király elsétált a patakhoz. Leült a partjára, és újra találkozott a délceg herceggel, aki azóta királlyá érett. Szemében tükröződött a hold sejtelmes fénye. Nem volt többé magányos. Fekete szőrű kutyája álmosan pislogott ölében, mancsát kemény kezén pihentette. Vállán fehér galamb csücsült, és egy szál vörös rózsát tartott csőrében.

(A mű ihletője: Claire Vasarely: Éji Látomás)

Kiállítások
2023.12.01. - 2024.05.19.

„Ködképek a kedély láthatárán”

„Ködképek a kedély láthatárán”

A Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből összeállított időszaki kiállítás az egykor Pécsett alkotó 19. századi művészek műveit, pécsi városképeket, valamint a korszak pécsi polgárainak portréit mutatja be.

Kiállítások
2023.12.08. - 2024.07.31.

Karszt-barlang-kutatás – Rónaki László barlangász emlékkiállítás

Karszt-barlang-kutatás – Rónaki László barlangász emlékkiállítás

Rónaki László barlangkutató hagyatéka 2021-ben került a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztály gyűjteményébe. Ez az anyag kínálta az alapot a kiállításhoz, valamint a barlangok természetvédelmi jelentősége.