Karácsonyi asztal, karácsonyi abrosz

„A karácsonyi asztal megterítése a karácsony szokásrendjében fontos helyet foglalt el. Elsősorban a nyelvterület Ny-i, É-i és D-i részén élt intenzíven. A cselekmény lényege a karácsonyi vacsorához az asztalt különlegesen ünnepélyes módon terítik meg; rá és alá különböző gazdasági és házieszközöket, ételeket, valamint gabonamagvakat, szénát, szalmát stb. helyeznek. Ezeket hosszabb-rövidebb ideig otthagyják, majd leszedés után különböző célokra felhasználják. A felhasználás általában mágikus célú, de sokszor másodlagosan kapcsolódik a cselekményekhez ilyen magyarázat. A leszedés leggyakoribb időpontja aprószentek napja, ritkábban újév, néha vízkereszt napja. Szórványosan ismert az a hit, hogy azért készítik a karácsonyi asztalt, hogy a következő év termékeny legyen, a család bőségben éljen, ill. a karácsony éjjelén látogató angyalok, halottak, Kisjézus stb. szállást és ennivalót találjanak. A karácsonyi asztalra és a karácsonyi asztal alá helyezett tárgyak közül legáltalánosabb volt a szalma és széna, valamint a gabona és egyéb terménymagvak. Az utóbbiból általában többfélét kevernek össze, és edénybe teszik, vagy az asztalra szórják. Néhol úgy tartják, hogy a magvak a jövő évi jó termést, a bőséget biztosítják. A leszedés után a baromfinak adják a magot, sok helyütt azért, hogy nagyobb legyen a tojáshaszon. A karácsonyi asztalra és alá helyett gazdasági és házieszközök (ekevas, járom, lószerszám, borona, asztal lába köré csavart tehénlánc, kaszakő, néhol sodrófa, mángorló, ácsszerszámok) odahelyezésének célja az, hogy ezek az eszközök hatékonyabbak legyenek. Az ácsszerszámok karácsonyi asztalra helyezésének egyházi indítékai lehettek; a mai magyarázatok legtöbbje az ács Szent József emlékére hivatkozik. A karácsonyi vacsorán el nem fogyasztott, hosszabb időre a karácsonyi asztalra helyezett ételeknek a szerszámokhoz hasonló szerepük volt: a só – a hit szerint – alkalmassá lesz tehenek, méhek megvarázslására, gyógyítására, a bors a gúnár vagy a kakas férfiasabbá tételére, a fokhagyma gyógyító erőt nyer, a méz a torokfájás hathatós gyógyszere lesz, a tojás az állatok egészségét biztosítja stb. Ma már ritkán fűződik hozzájuk az az eredetinek feltételezett hit, hogy a karácsonyi asztalra helyezett ételek a karácsonykor látogató természetfeletti lények ellátását szolgálják. E magyarázat inkább a karácsonyi asztalra helyezett kenyérrel kapcsolatban ismert. A karácsonyi asztal szokásának szerteágazó kapcsolatai és a múltba messze követhető gyökerei vannak. Dél- és Közép-Európában antik hagyományok továbbélésével is számolni kell (pl. a római Saturnalia, Vota, Compitalia ünnepén különböző áldozati szokások). Germán és szláv területeken egyaránt lehettek helyi hagyományai is a halottak, ősök meghívásának, megvendégelésének a téli napforduló idején. Az orosz hátsó sarok éppúgy színhelye volt az ősök megvendégelésének, mint a jövő évi termékenységet biztosító agrármágiának. A 20. századi Európában a karácsonyi asztal legteljesebb formájában ott maradt meg, ahol a karácsonyfa nem terjedt el, tehát elsősorban szláv területen.

Meglehetősen általános volt karácsonyi abrosz gyógyerejébe vetett hit, beteg embernek vagy háziállatnak a megdörzsölése, átkötése, becsavarása vagy leborítása karácsonyi abrosszal. Faddon (Tolna m.) a 19. sz. végén a megfelelő hosszúságúra szabott karácsonyi abroszt a koporsóra is ráterítették a temetőbe való kikísérés idejére. Búcsúban (Vas m.) újévig a karácsonyi abrosszal takarództak, hogy ne legyenek betegek, Algyőn (Csongrád m.) ugyanezért Szent János napján a karácsonyi abroszról etették a jószágot. Mágikus hatás elérésére volt szokás karácsonyi abrosznak sütőabroszt alkalmazni. Néhol a jó termés reményében a karácsonyi abrosz szolgált vetőabroszként, különösen kenyérgabonának.”

(Szöveg: Magyar Néprajzi Lexikon)