Egy ünnep és a megújuló Vasarely Múzeum üzenete

Emlékezetes ünnep marad számunkra 2026. április 9-e: Victor Vasarely születésnapján, zártkörű szakmai esemény keretében nyitottuk újra a JPM Vasarely Múzeum megújult állandó kiállítását.

A megnyitón több beszéd is elhangzott, és már akkor sokan jelezték: szívesen olvasnák az ott elhangzott gondolatokat.

Most Getto Katalinnak, a kiállítás kurátorának köszöntőjét adjuk közre, hogy azokhoz is eljusson, akik nem voltak  jelen.

Victor Vasarely 120. születésnapja mindenki számára ünnep kell hogy legyen, akit valaha is megérintett a 20. századi vizuális nyelv nagy megújítójának elementáris erejű művészete, aki megfordult az Aix-en-Provence-i, a budapesti vagy a pécsi állandó kiállításokon, felfedezte műveit a világ modern művészeti gyűjteményeiben, magángalériáiban, a retrospektív és tematikus időszaki tárlatokon, akinek valaha a kezébe került valamelyik albuma, monográfiája. Mindenkinek, aki valaha szembetalálkozott valamelyik monumentális köztéri építészeti integrációjával, falmozaikjával vagy térplasztikájával a párizsi Gare Montparnasse vasútállomástól a győri nemzeti színházig, a caracasi egyetemtől a keceli művelődési központig, a francia Alpok-beli Flaine-től a pécsi Pálosok előtti térig, amelyet néhány óra múlva már Victor Vasarely térnek fognak hívni.

A Vasarely család és az Aix-en-Provence-i Vasarely Alapítvány számára családi ünnep is ez a mai nap, amelyről az Alapítvány programok, kiállítások egész sorával emlékezik meg. Külön köszönöm a pécsi Vasarely Év fővédnökének, Pierre Vasarelynek és családjának, hogy ezt a napot itt, Pécsett, velünk töltik.

De bensőséges ünnep ez a pécsiek számára is, hiszen 1906. április 9-én itt született Vásárhelyi Győző. Ünnepeljük ezt a napot olyan meghitten, amilyen a javakorabeli férfiként visszatérő mester kapcsolata volt a számára jószerivel csak virtuálisan, gyermekkori emlékeinek legmélyebb rétegeiben létező szülővárosával.

Visszaemlékezéseiben a művész sokszor felidézte a távoli szülőhelyről őrzött képeket, egymás mellé rakosgatva őket, mint a szép kavicsokat, színes üvegcserepeket: „Négy és fél évesen hagytam el szülővárosomat, Pécset”, írja. „Még mindig emlékszem a Tettyére, arra a szimmetrikus hegyre, amely a völgyre néz. Élénken él bennem a családi ház udvara és boltíves kapuja, amely azóta Vasarely múzeumként működik. Emlékszem a négytornyú székesegyházra is, amelyet annyira csodáltam.”

Az 1976-os pécsi katalógus visszaemlékezéseiben így ír: „Káptalan utca 3: köríves fakapu, egy nagy udvarban Dézi kutya csahol. Jobbra egy szerény házsor, balra a presbitérium, a jövő múzeuma, kívül a négytornyos székesegyház, egy csodasárga barokk palota. Távolabb a Tettyi örökzöld kúpja. Íme, egy ötéves gyerek emlékei”.

 Victor ennek a volt kanonokháznak a képét őrizte szívében a szülőházaként, és a kép része lett a pécsi Vasarely legendáriumnak, akkor is, ha dokumentumok árulják el, hogy születése idején a család egy azóta lebontott Munkácsy Mihály utcai épületben lakott.

De nem is az itt a fontos, hogy melyik pécsi épület volt az, amelynek elmosódó emlékét még hetvenévesen is őrizte, hanem az a csodaszámba menő momentum, hogy annyi évtized után visszatalált ide, és a múzeumnak, a pécsi szellemi közegnek, a pécsi alkotóknak és művészetszerető polgároknak köszönhetően a mai napig velünk van.

Jó nagyot, hatvan évet kell előreugornunk az időben, ha azt a pillanatot keressük, amikor Pécs és Vasarely ismét feltűntek egymás látóterében. Az útkeresés, a kapcsolatfelvétel első lépései már 1966-ban megkezdődtek Sarkadiné Hárs Éva múzeumigazgató és Romváry Ferenc művészettörténész, a JPM muzeológusa jóvoltából. Hárs Éva óvatos, „puhatolózó” levele 1968 áprilisából arról tanúskodik, hogy akkoriban az önálló Vasarely múzeum lehetőségéről még nemigen álmodhatott a város: „Nagy örömünkre szolgálna”, írja Hárs Éva, „ha az ön rajzaiból, esetleg festmény és falkép terveiből egy kiállítást rendezhetnénk. Kistermünkben mintegy 25-30 kép bemutatására van lehetőségünk. (…) Igen örülnénk annak is, ha állandó képtárunk kiállítása számára fel tudna ajánlani egy-két művet.”

A szerény kezdeti elképzelésekhez képest már a kapcsolatfelvétel évében, 1968-ban megérkezett az a 42 szerigráfiából álló első együttes, amelyet 1969 márciusában, jó félévvel az áttörést jelentő budapesti, Műcsarnok-beli retrospektív kiállítás előtt, mutatott be a pécsi múzeum a Széchenyi téri épületben. Már ekkor szóba kerül egy pécsi állandó kiállítás lehetősége. 1969 után 1971-ben, felesége, Claire Vasarely, Spinner Klára társaságában ismét Pécsre látogat a művész, megtekinti a szülőházat, sétát tesz a belvárosban, találkozik a megye és a város vezetőivel, akik már ekkor javasolják a Káptalan utcai házat egy jövendőbeli állandó kiállítás céljaira, és a művész részéről is ekkor történik az első felajánlás. A Magyarországgal való kapcsolatteremtés iránti lelkesedését mutatja, hogy még egy esetleges Alapítványról is szó esik, amelyet az aix-i intézmény mintájára múzeum és alkotóműhely együtteseként gondolt el, igaz, ezt nem Pécsre, hanem Budapestre szánta. A pécsi városi és megyei vezetés, mindenekelőtt Takács Gyula megyei elnökhelyettes szorgalmazására elébe siet ennek a felvetésnek is: a szülőház melletti telket, valamint a Műszaki Főiskola térségét ajánlják fel, arra az esetre, ha a mester mégis inkább Pécsett kívánná létrehozni az Alapítványt. (Sajnos az Alapítvány nem valósult meg, sem Budapesten, sem Pécsett.) 1973 végén meg is születik a döntés a város részéről arról, hogy a Káptalan utca 3. alatti műemlék épületet, a Vasarely állandó kiállítás befogadására a múzeum rendelkezésére bocsátja. Az eredeti tervek szerint a Vasarely kiállítás már 1974 októberében megnyílt volna, igaz, csak az épület emeleti szintjén. Miután a budapesti alapítvány végül  nem jött létre, a mester a korábban tervezettnél nagyobb számú mű átadásáról döntött a pécsi múzeum számára, és így a Káptalan utcai épületet teljes egészében a Vasarely anyag foglalhatta el.

1974-ben a művész egy 90 tételből álló küldeményt állított össze Pécs számára, ebben már nagy méretű olaj-és temperaképek, falkárpitok voltak, 1975-ben pedig 37, különböző technikával készült újabb mű érkezett: további festmények, szitanyomatok, plasztikák, multiplikák. A 70-es év 80-as években újabb tárgyakkal gyarapodott a gyűjtemény. Az utolsó leltári bejegyzés 1991-ből való.

Saját alkotásai mellett felesége, Claire, Spinner Klára különös életművének jelentős darabjait is a pécsi múzeumnak adományozta. A Bauhaus-tanulmányoktól a középkori francia kárpitművészet ikonográfiáját a szürrealizmus látásmódjával és folklórelemekkel ötvöző falkárpitokig és textiltervekig terjedő műtárgyegyüttes műfaji és stiláris szempontból egyaránt egy sokoldalú, karakterét a nagy művész árnyékában is megőrző alkotót reprezentált a kiállításban. Fiatalabbik fiuk, a kinetikus művészet új generációjának tagjaként apja örökségét továbbvivő Jean-Pierre, Yvaral művei is ekkor váltak a múzeum gyűjteményének részévé.

Az adomány különös értéket képviselő szegmense volt az a nemzetközi műtárgyegyüttes is, amely Vasarely kortárásainak alkotásait foglalta magában. Vasarely szándéka volt ugyanis, hogy saját művei nemzetközi kontextusban, kortársai műveinek közegében kerüljenek bemutatásra.  

*

1976 június 4-én egy tűt sem lehetett volna leejteni ebben a meghitt hangulatú udvarban, ahol most állunk. A múzeum munkatársainak, a város és a megye elöljáróinak gyűrűjében, kamerák kereszttüzében szállt ki a hetvenévesen is fiúsan nyúlánk mester fehér Citroenjéből, elegáns zakójában, Klára asszonnyal az oldalán. Odabent az udvarban a művészetszerető pécsiek sokasága várta őket, a helyi kulturális élet jelesei, és rengeteg trapéznadrágos, hosszú hajú fiatal; egyetemisták, a tanárképző főiskola hallgatói, a művészeti gimnáziumba járó diákok, a városban működő művészeti szabadiskolák, köztük a Lantos Ferenc vezette Pécsi Vizuális Műhely növendékei. Valahol a tömegben, tizenhárom évesen, édesapámmal mi is igyekeztünk a művész közelébe kerülni. A körülöttem állók felhangoltsága rám is átragadt; apám francia neveket sorolt, izgatottan mutatta, ki kicsoda. Az a hölgy ott Claire, mondta, és ettől a névtől, mintha kinyitottak volna egy ablakot, megcsapott a franciaság illata, Európa levegője, Európáé, ami abban a pillanatban mintha nem is lett volna olyan elérhetetlen messzeségben…Sugárzó arccal vonult a mester az új múzeum folyosóján, kezében az elmaradhatatlan cigarettával – alighanem ő volt az egyetlen földi halandó, aki rágyújthatott a művek közelében – utána a tisztelők ünnepélyes menete. A megilletődött arcokon látszott, hogy tudják: egy legenda nyomában járnak.

                                                                       *

Magyarország első olyan, közgyűjteményi állandó kiállítása nyílt meg azon a júniusi napon, Pécsett, amely teljes egészében egy, a geometrikus absztrakció jegyében kibontakozó művészpálya bemutatására vállalkozott. Ugyanazon évben, amikor a Vasarely életművének kiteljesedését jelentő Aix-en-Provence-i Fondation Vasarely megkezdte működését. A szocialista realizmust preferáló kultúrpolitika idején, a Kádár-rendszer Magyarországán valódi áttörést jelentett ez a tény. Vasarelynek az 1960-as évektől végbemenő recepciója rést ütött a kulturális vasfüggönyön, és jelentősen hozzájárult az aczéli „három T” rendszerének fellazításához. Pécs számára pedig azt a kulturális tőkét  gyarapította az állandó Vasarely kiállítás, amely már az 1950-es évektől kezdve folyamatosan épült, olyan elemekkel, mint a Janus Pannonius Múzeum képző-és iparművészeti gyűjteményei, az 1957-ben létesült Modern Magyar Képtár, a Művészeti Gimnázium és a városi művészeti szabadiskolák, a Pécsi Műhely alkotóközössége, a Pécsi Galéria, a pécsi Balett, a filmszemlék, a Jelenkor folyóirat, a Pécsi Tervező Vállalat progresszív építészeti törekvései. Többek között ez a modern szellemi örökség tette méltóvá a várost arra, hogy 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa legyen, és amely ma is Pécs legfontosabb erőforrása és identitásképző eleme. Hárs Éva múzeumigazgató, mintegy megerősítve a mestert döntésében, így ír egyik 1974-ben kelt levelében: „Városunk, mely kétezer éves kultúrájával, ókeresztény festett sírkamráival a hagyományok tisztelője, egyúttal igen nagy barátja és pártfogója a modern művészeteknek”. Abban, hogy Pécs, anyagi lehetőségeinek korlátait messze meghaladó módon, a mai napig a szellemi nyitottságáról, modernségéről, európai tájékozódásáról ismert kulturális decentrumként lehet jelen a térképen, Victor Vasarelynek és mindenkinek, aki a Vasarely múzeum létrehozásán dolgozott, kitüntetett szerepe volt. Köszönet ezért Sarkadiné Hárs Évának, Romváry Ferencnek, Aknai Tamásnak, Pinczehelyi Sándornak, Czakó Ferencnek, Vígh Árpádnak, Sarkadi Eszternek, Takács Gyulának és még nagyon sokan másoknak, akik ennek a múzeumnak a születése körül bábáskodtak. Lehetetlen lenne mindannyiuk nevét felsorolnom, ahogy azokét is,

akik az elmúlt 50 év során fenntartották, gondozták, anyagi és szellemi hozzájárulásukkal gyarapították a pécsi Vasarely gyűjteményt. Az állandó kiállítás 1976 óta többször átrendezésre került, mindannyiszor új és új aspektusból tárva fel a műtárgyanyag szinte kimeríthetetlen gazdagságát. Csak egykori kollégánk, osztályvezetőnk, Sárkány József nevét emelném ki, aki a jelenlegi felújítás előtti tárlat kurátora volt, és aki monográfiát és számos tanulmányt szentelt Vasarely munkásságának,

Az utóbbi hét év során, amely Sárkány József sajnálatos távozása óta eltelt, kollégáimmal igyekeztünk továbbvinni a pécsi Vasarely örökség méltó képviseletének szép feladatát. Ennek kulcsfontosságú része a Vasarely Alapítvánnyal való kapcsolat ápolása, a kinetikus művészet aktualitását, máig tartó érvényességét igazoló egyetemi együttműködések a PTE építész-és képzőművész-hallgatóival, a Moholy-Nagy Egyetem, a budapesti Metropolitan Egyetem tanáraival és diákjaival, melyek eredményét több pop up kiállításon is bemutattuk. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az Aix-en-Provence-i Vasarely Alapítvány elnökének, Pierre Vasarelynek, Ugo Vasarelynek, a család többi tagjának és az Alapítvány munkatársainak a projektjeink során nyújtott segítségükért.

Köszönjük a Szépművészeti Múzeumhoz tartozó budapesti Vasarely Múzeumnak, dr. Baán László főigazgatónak, Orosz Márton igazgatónak és Pócs Veronika muzeológusnak, hogy hozzánk hasonlóan fontosnak tartják az intézményeink közötti együttműködés fejlesztését, és ennek jegyében műtárgyakat kölcsönöztek az állandó kiállításba, a mi műveink pedig ott lehetnek a Szépművészeti Múzeum májusban nyíló, Vasarely 120 című időszaki tárlatán. A 2026-os Vasarely Év további programjai, a Claire Vasarely életművét és a Vasarely figurális műveit szemléző időszaki kiállításaink szintén a Szépművészeti Múzeummal való együttműködésre épülnek majd.

Külön szeretném kiemelni a most megnyíló új állandó kiállítás közreműködőinek sorában a Janus Pannonius Múzeum múzeumpedagógus munkatársait, akik a frontvonalban…majdnem azt mondtam, hogy harcolnak, de nem, hagyjuk a harcos retorikát, szóval az első vonalban végzik a munkájukat, teszik hozzáférhetővé és élvezetessé valamennyi generáció számára a találkozást Vasarelyvel. Aligha lehet túlbecsülni a munkájuk jelentőségét. Vadváry Katalin és Jankó Mátyás kollégáim múzeumpedagógusi feladataik körét messze meghaladó, konstitutív szerepet játszottak a kiállítási koncepció alakításában, pedagógiai és edukációs szempontokkal történő gazdagításában. Hálás köszönet a segítségükért. Szintén őszinte elismeréssel tartozunk Iványi Emesének, a marketing és közönségkapcsolati osztály vezetőjének és Simon Béla igazgatóhelyettesnek a projekt megvalósulását lehetővé tevő odaadó és kreatív koordinációs tevékenységükért, Deák Gábor kommunikációs munkatársnak a marketing és a promóció terén végzett munkájáért. Szívből gratulálok az új arculattervet és a kiállítás grafikai koncepcióját készítő Kovács Lucának, a PTE másodéves grafika szakos hallgatójának, és tanárának, Böhm Gergelynek a remek elképzeléshez és a gondos kivitelezéshez, Boskovitz Oszkárnak a tipográfiai tervekhez. Személyes köszönettel tartozom dr. Bertók Gábor igazgatónak és Nagy András osztályvezetőnek azért, hogy lehetőséget adtak számomra az új kiállítás kurátori feladatainak elvégzésére. A restaurálás és műtárgyelőkészítés munkáiért Pápay Kornélia osztályvezetőt, Vajda Tamás és Varga Judit restaurátorokat illeti elismerés. A kiállítás felépítésén Bodor Gábor kollégánk vezetésével Dormán Gábor, Gáll Diána, Lázár Tamás, Szili Dániel, Baranyi Tibor, Karakas Zoltán és Mező Gábor dolgoztak, gyorsan és igényesen.

Kívánom, hogy mindannyiunknak sok öröme teljen a megújult Vasarely Múzeum kiállításában.

Getto Katalin

a Janus Pannonius Múzeum muzeológusa, a megújult állandó kiállítás kurátora