2025

November

Nehéz a kő és súlyos a homok

Előzetes tanulmány a Pécsvárad határában feltárt őskori településrészletekről

Majdán Mira
Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztály

 

DOI: https://doi.org/10.62148/JPME.2025.05

 

Kulcsszavak: vonaldíszes kerámia, idol, oltárka, Somogyvár-Vinkovci, belső díszes talpas tál

 

Rezümé:
A Baranya vármegye északkeleti részén, a Zengő lábánál fekvő Pécsvárad határában, attól nyugatra elterülő Koch-malom lelőhelyen homokbánya-bővítéshez kapcsolódóan régészeti megfigyelést végeztünk 2024 tavaszán. Már a humuszolás során kiderült, hogy egy őskori megtelepedési helyszínre bukkantunk. A március közepétől május közepéig tartó ásatás során több mint 100 objektumot azonosítottunk és tártunk föl. Az érintett 1,2 ha terület észak-nyugati részét főleg a középső neolitikumra tehető Dunántúli Vonaldíszes kerámia kultúra, míg a dél-keleti szakaszát a kora bronzkori Somogyvár-Vinkovci kultúra objektumai foglalták el. A települési objektumok nagyjából egyharmad – kétharmad arányban oszlottak meg a kora bronzkor javára.

A neolitikum időszakára keltezhető objektumok közül kiemelkednek azok a hosszanti gödörstruktúrák (Längsgrube), melyek a korszakban jellegzetes oszlopszerkezetes hosszúházakhoz köthetők. Ezekből jelentős mennyiségű kerámia, több idol töredéke, egy karcolt díszű oltár darabjai, valamint nagy mennyiségű pattintott és csiszolt kőeszköz került elő.

A kora bronzkori objektumok között megemlítendőek a tűzhelyek, a két feltételezett urnasír, valamint a négy „strukturált depozitum”, melyek több edényt, szarvasagancsot, állati eredetű lapockákat, köveket és mészdarabokat tartalmaztak, réteges elrendezésben.

 

Letöltés

 

Hogyan kell idézni: Majdán, M. (2025): „Nehéz a kő és súlyos a homok”. Előzetes tanulmány a Pécsvárad határában feltárt őskori településrészletekről. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 58.

Kiállítások
2024.06.22. - 2026.04.30.

Tűzben született lótuszvirágok – Egyiptizáló alkotások a Zsolnay gyárban

Tűzben született lótuszvirágok – Egyiptizáló alkotások a Zsolnay gyárban

Tárlatunk a Zsolnay gyár ókori Egyiptom inspirálta alkotásaira irányítja a figyelmet.

Kiállítások
2025.06.22. - 2025.12.07.

Kortárs függőségek

Kortárs függőségek

Szluka Balázs gyűjteménye a kortárs magyar képzőművészet legfontosabb alkotóinak műveit mutatja be.