„Én nem búcsúzom: a kutya egy munkaeszköz”: érzelmi és gondozói attitűdök egy pécsi állatmenhelyen

Bartók Zoltán

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, PhD hallgató

DOI: https://doi.org/10.62148/JPME.2024.12

Kulcsszavak: anthrozoológia, állatmenhely etnográfia, érzelmek antropológiája, állatvédelem

Absztrakt:

Tanulmányom egy pécsi állatmentő alapítvány kutya „védeinceinek” az érzelmi életét, illetve a gondozók hivatásukkal kapcsolatos attitűdjeit és kutyáikkal kialakított kapcsolatait mutatja be. Az érzelmek számos alkalommal kerültek már a menhelyekről szóló etnográfiai tanulmányok fókuszpontjába. A kutatások általában az állatok elaltatásával kapcsolatos negatív emberi érzelmek bemutatására koncentrálnak az Arluke által leírt „gondoskodás és ölés paradoxona” kapcsán. Ezen morálisan megkérdőjelezhető gyakorlat hiányában is fontos lehet az érzelmek tárgyalása, mivel a menhelyi környezet alapvetően egy érzelmekkel túlfűtott terület. Tanulmányomban egy menhely mindennapi életében előforduló, az állatvédő identitáshoz kapcsolódó, és a menhely társadalmi feladatához kötődő érzelmeket mutatom be, érzékeltetve azt, hogy ezek sokszor egymásnak ellentmondó, ambivalens attitűdök kialakulását is eredményezhetik.

Letöltés

Hogyan kell idézni: Bartók, Z. (2024): „Én nem búcsúzom: a kutya egy munkaeszköz”: érzelmi és gondozói attitűdök egy pécsi állatmenhelyen. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 57, 281–291.