Digitális barangolás a múzeumban 31.

VARGA ÁGNES: A város ősi őrizői

A Föld Napja főként környezetünk és az élővilág veszélyeztetettségének tudatosításáról, a cselekvő védelemről szól. Természettudományi Múzeumként azonban feladatunknak érezzük, hogy a jeles nap alkalmából környezetünk olyan rejtett értékeire is felhívjuk a figyelmet, melyek a természetből, helyi környezetünkből származnak, majd az épített környezet szerves részeivé váltak: történelmünk néma tanúi ők, s egy mainál gyakran sok szempontból környezetkímélőbb építészeti hagyomány bizonyítékai. Némelyiküket generációk sokasága simogatja tekintettel vagy tenyérrel, másokat ősapáink léptei taposták nap mint nap… De a városban „megélt” évszázadaik homokszemnyi időt jelentenek valódi korukhoz képest, hiszen többségük földtörténeti kora százmillió években mérhető.

Kik tehát e rejtélyes szemtanúk? Nélkülük nem lenne „városkép” – nem létezhetnének műemlékeink. „Ők” építészeti emlékeink szerény szolgálólányai: az épületkövek.

Egykor fenntartható módon próbáltak építkezni, az anyagok nagy távolságból való szállítását csak a nagyon pompás paloták építői engedhették meg maguknak, így természetszerű volt, hogy a helyi követ próbálták meg hasznosítani, ahol csak lehetett. Ezért a város épületei – Pécsett is – egyúttal lenyomatai és bemutatóhelyei a környező hegyek (a Mecsek és a Villányi-hegység) kőzeteinek.

Kövekbe rejtett múlt című földtörténeti kiállításunk keretében 2016-ban készült egy kisebb bemutató a pécsi épületkövekből. Ennek nyomán született meg most képes összefoglalónk, melynek során a legjellegzetesebb kőzeteket keletkezési idejük sorrendjében mutatjuk be.

A Petrezselymes-kút – puritán szögletességével – szerényen álldogál ma is a Hunyadi út és az Aradi vértanúk útja sarkán. 1902-es említése szerint a kutat a Kaposvári utcai forrás vize táplálta. Építőköve a triász korszak elején keletkezett vöröshomokkő, melyet Jakab-hegyi kirándulásaink során lépten-nyomon láthatunk, mivel a hegy ennek az üledékes kőzetnek a típuslelőhelye. A Zsongor-kő kilátónál vagy a Babás-szerköveknél járva könnyen az emlékezetünkbe vésődnek víz és szél által is formált képződményei. A kőzet alsóbb rétegei folyóvízi keletkezésűek, míg feljebb az üledékanyag tengerparti környezetre utal. Ez a kő sokunknak ismerős, hiszen Pécsett másfelé is látható. A köztér-felújítások előtt még ezt a helyi kőbányákból származó kőzetet koptatták a Széchenyi-téren sétáló vagy a Székesegyházba igyekvő pécsiek cipőtalpai. Ha nyitott szemmel járjuk az utcákat, a vöröshomokkő a belvárosban még több helyütt felfedezhető: régi kapubejárók kerékvetői, épületlábazatok és lépcsők őrzik e jól faragható kő gyakori használatának emlékét.


Városképünk „imázsát” tagadhatatlanul meghatározó építmények a középkori városfal és a tettyei palota romjai. Mindkettő főként lapisi mészkőből épült, mely bőven állt az építők rendelkezésre a középkorban is. Az alapanyagot Szatmári püspöknek sem kellett messziről hozatni a palota-építéshez, mert a Tettye tértől északra látható jól ismert sziklafal (tetején ma a Balázs-pihenővel) egykor mészkő-bánya volt, melyet a feltételezések szerint már a római időkben is műveltek.

A szürkés színű lapisi mészkő a középső-triász idején keletkezett, sekélytengeri környezetben. Ősmaradványokban gazdag, tengeri liliom és kagylómaradványok fedezhetőek fel benne.


Előző mészkövünkkel kb. egyidős, tehát szintén középső-triász időszakban keletkezett a zuhányai mészkő, melynek típusfeltárása Pécsett, a Misinára vezető autóút dömörkapui elágazást követő kanyarulatánál tanulmányozható. Ez a kőzet a lapisi típushoz képest mélyebb tengeri környezetben keletkezett, és a csúszások következtében felgyűlt, később oxidálódott mésziszap ad helyenként sárgás színezetet az alapvetően zöldes színű mészkőnek. A fosszíliák közül e kőzetben többek között ammoniteszek (ősi fejlábúak) és a kagylókra emlékeztető vázú pörgekarúak maradványai is megtalálhatóak.

És hogy melyik közismert pécsi épületen használták fel ezt a csiszolásnak köszönhetően dekoratívvá váló, érdekes színezetű díszítőkövet? Nem történelmi épületen, hanem a Konzum Áruház lábazatán találtunk rá, így e kőzet a 2-es busz megállójából jól megfigyelhető. 

„Fiatalítunk”: a földtörténeti középidőből (triász korszak kövei) az újidőbe lépünk át, s annak miocén korszakából mutatunk be egy jellegzetes pécsi építőkövet. Múzeumi terepbejárások során láthattuk, hogy a budafai bánya ma felhagyottan áll a Mecsek északi lankáin, a Mánfához tartozó településrész felett, az erdő fái közt megbújva - omladékain ma hollók ütnek tanyát.

Itt bányászták egykor azt a homokkövet, melyből a székesegyház korábbi apostolszobrai készültek. Fotónkon (borítókép: a cikk elején) e szobrok még a Szent Mór Iskolaközpont udvarában láthatóak, de később átkerültek a székesegyház nyugati homlokzata előtti kőtárba, jelenlegi helyükre. Bartalits Mihály alkotásain jól láthatóak a budafai homokkő kedvezőtlen tulajdonságai: nagyon mállékony, ezért köztéri szobrok alapanyagaként nem ideális. Nem időjárásálló, ezért burkolókőnek sem felel meg igazán, de az ókeresztény mauzóleumot körülvevő fal építőköveként, rusztikus jellege miatt mégis szépen mutat.

A sárgás színű kőzet ősmaradványokat is tartalmaz – ősi fúrókagyló és osztrigalenyomatok bizonyítják tengeri eredetét.


A Tettye környékén a már említett, triász korú lapisi kövön kívül - többek között - a jóval fiatalabb képződésű édesvízi mészkővel is találkozhatunk. Utóbbi főként a mésztufa-barlang környékén fedezhető fel. Forrásmészkőnek is nevezett, lyukacsos szerkezetű, meglepően könnyű kődarabok ezek, melyek a forrásvizek mellett keletkeznek, a vízben oldott mésztartalom kicsapódása révén. Ez a folyamat napjainkban is látványos: a mész először mésziszapként válik ki a növényzeten, később megszilárdul. Így nem csak ősi, de jelenkori levél és kagyló-csiga lenyomatokat is őriz a forrásmészkő, mivel a mészanyag hamar bevonja a víz környezetében található tárgyakat. Ezzel a jelenséggel találkoznak a Mecsekben a
Melegmány-vízesés környékén kirándulók is.

Lyukacsos szerkezetű édesvízi mészkövet láthatunk a belváros már említett pontján: az Ókeresztény Mauzóleumot formázó alapfalak felső peremén fedezhetjük fel jellegzetes formáit.